Tények cáfolják Ungár Pétert
Az ellenzéki képviselő azt mondta, ezrek esnek majd ki az ellátó rendszerből, ezzel szemben viszont többen kapnak most ápolási díjat, és gyod-ot, mint korábban.
A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása gazdasági, sőt stratégiai kérdés, az arra szánt energiával az önálló életvitelükhöz a lehető legtöbbet lehet adni – közölte az államtitkár.

Az államtitkár közölte, a kormány szeretné elősegíteni a fogyatékkal élők munkához való hozzáférését, mert „ez az egyetlen, ami az önálló életet és döntést (...) hosszú távon tudja segíteni”.

A minimálbéremelkedésből eredő munkáltatói többletteher a jövő évtől beépül a normatív támogatásba – jelentette be Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

Mivel a kormány nagy mértékben emelte a minimálbér és a garantált bérminimum összegét az elmúlt években, szükségessé vált, a szociális ágazatban dolgozók bérének emelése is.

A tájékoztatás emlékeztet arra, hogy a tűzesetben egy ember életét vesztette, és jelenleg 11 sérültet kórházban kezelnek, állapotuk stabil. A tárca részvétét fejezi ki az elhunyt gondozott hozzátartozóinak.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egyházak már akkor odaálltak a legelesettebbek mellé, amikor erre a munkára még nem volt jogszabály, nem volt uniós támogatás és nem volt nyugdíjbiztosító.

Az idei költségvetésben 80 milliárd, 2020-ban több mint 82 milliárd forintot fordít a kormány gyermekétkeztetésre. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta megháromszorozódott a támogatás összege.

Megnyílt a XII. kerületi polgármesteri hivatal épületében a Kék Madár Alapítvány megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Hegyvidéki Ízlelő névre keresztelt étterme Budapesten.

„Ez egyben üzenet”, hogy ahol „mások kereszteket zúznak”, oda „a kereszt jelét fogjuk elvinni” – fogalmazott Soltész Miklós az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben történtekre utalva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.