Soha annyi segítséget nem kaptak a családok és a fiatalok, mint most
Novák Katalin elmondta: a családbarát gondolatnak a köznevelésben is hangsúlyosabban kell megjelennie, a legújabb nemzedéket a családbarát értékek mentén kell nevelnünk.
Az államtitkár arról beszélt, a magyar kormány a családpolitikát részesíti előnyben, amely pozitívan befolyásolta a családalapítási és a házasságkötési kedvet.
Kiemelten fontos az energetikai innovációban és gazdaságfejlesztésben rejlő lehetőségek kiaknázása is – mondta Kaderják Péter.
A nemzetközi tapasztalatok alapján azokban az országokban, ahol kiszámítható a családpolitika, ott jobb a családalapítási kedv is — állítja a KINCS elnöke.
Gulyás Gergely kifejtette: az uniós országok közül ma Magyarország fordítja költségvetésének legnagyobb hányadát családtámogatásra.
A gyermekvállalási kedvet mutató 1,49-es termékenységi arányszám 2016 óta stabilitást mutat, amely azt jelzi, hogy nemcsak egy egyszeri, esetlegesen bekövetkező hirtelen változás történt 2016-ban.
Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Anthonis Van Dyck (1599-1641) flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye.
Persze le lehet szólni a miniszterelnök által bejelentett intézkedéseket, hogy azok csak a gazdagabbakat segítik vagy hogy csak ígérgetések, de ezen vélemények csak a kákán is csomót kereső erőlködések.
Két éve adományoz a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a hozzájuk csatlakozó önkormányzatokon keresztül jegyescsomagot a házasságra készülőknek – mondta Somogyi-Soós Anita, a szervezet munkatársa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.