A Nagy-Britanniában élő magyar családok közül sokan gondolkodnak a hazatelepülésen
Szili Katalin úgy vélekedett, hogy a visszatelepülés fontolóra vételében szerepet játszhatnak a magyar kormány családtámogató intézkedései is.

2015-ben, amikor a program elindult Magyarországon, 90 ezren csatlakoztak, tavaly már 200 ezer 7.-11. évfolyamos diák regisztrált, és a résztvevők száma idén már meghaladta a 215 ezret.

Stephen Curry 58 kihagyott mérkőzés után futott ki először a Chase Center parkettjára, és látszott rajta, hogy alig bír magával, olyan volt a feldobás előtt, mint a versenyló az indítóboxban.

Johann Sebastian Bach születésének 335. évfordulóját ünnepeljük március 21-én. A barokk mester nemcsak egyike volt a legnagyobb zeneszerzőknek, hanem mondhatjuk, hogy a legnagyobb.

A Vörösmarty Emlékház a Vörösmarty-emlékév keretében országos rajzpályázatot hirdetett Vörösmarty 220 címmel, amelyre a 11-14 és l a 15-18 éves korosztály pályaműveit várják május 8-ig.

Az elmúlt két évtizedben sok iskola a csökkenő tanulólétszámra reagált azzal, hogy bővítette a tantárgyi kínálatot, az órarendek túlzsúfolásának azonban gátat szab a módosított Nemzeti alaptanterv.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében a magyarul tanuló gyerekek mindegyikét 22 400 forintos támogatás illeti meg, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek.

A 2020-as év rövid dokumentumfilmjének járó Oscar-díjat a Megtanulni gördeszkázni háborús övezetben (ha lány vagy) című alkotás nyerte.

Az Antarktisz kivételével már minden kontinensen jelen van az új koronavírus a hírügynökségek csütörtöki összesítése alapján. Világszerte már csaknem 300 millió gyerek nem járhat iskolába ideiglenesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.