Tajvanon bezártak az iskolák és a pénzpiacok a Mitag tájfun miatt
Bezártak az iskolák, a pénzpiacok, légi járatokat töröltek hétfőn Tajvanon a Mitag tájfun érkezése miatt.
A jelenleg 9. és 11. évfolyamra járó, gimnáziumban és szakgimnáziumban tanuló, nappali tagozatos diákok utazhatnak majd a kéthetes nyelvi kurzusra.

Harminckilenc ország hárommillió tanulója mozgott múlt pénteken az európai diáksport napján. A hazai kezdeményezésű programhoz itthon 450 ezer diák csatlakozott.

Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, megválasztják az elnököt és az alelnököket is. Ez lesz a XXVIII. kongresszusa a nagyobbik kormánypártnak.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta, a gyerekeknek nagyon fontos megadni az esélyt a sportolásra, hogy egészségesen élhessenek.

A Gyarmati Dezső Uszoda építése 2018 márciusában kezdődött. Az uszoda a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot közvetlen szomszédságában létesült.

Sölch Gellért hozzátette: a Határtalanul! program keretében 2010 óta 300 ezer diák látogatott határ menti területekre.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország történetében egyedülállóan nagyarányú fejlesztések zajlanak napjainkban az oktatás, a köznevelés és az egészségügy területén.

A világban egészen eltérő módon viszonyulnak a kábítószerek fogyasztásához és kereskedelméhez. Az utóbbit szinte mindenhol tiltják vagy erősen korlátozzák, de a büntetés nagyon más lehet a különböző országokban.

A titkosszolgálatok nem dőlhetnek be jól hangzó és csábító újításoknak, mert ez egyben csapda is lehet számukra, ha nem eléggé megfontoltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.