Újabb általános iskola és gimnázium épül Érden
A Pest megyei városban természetesen nemcsak az oktatás területén voltak fejlesztések, teljes egészében felújították az emelt szintű járóbeteg-központot is.
Az emberek boldogságához a kormány is hozzá tud járulni azzal, hogy megfelelő feltételeket teremt a gyerekneveléshez, a munkavállaláshoz és a tisztességes élethez – hangsúlyozta.

Az államtitkár kitért arra: gyakran „támadnak minket” azzal, hogy a magyar kormány migrációs politikája nem kereszténydemokrata, nincs összhangban a keresztény értékekkel. Ennek épp az ellenkezője igaz.

Kásler Miklós kiemelte annak fontosságát, hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. Ezt a célt szolgálja a Lázár Ervin Program,


A Rákóczi Szövetség elnöke elmondta: a határon túli területeken egyre inkább felértékelődik a magyar nyelv, Kárpátalja már szó szerint „magyarlázban ég”.

Az egyházmegye a Modern városok programban 3,6 milliárd forintot kapott a beruházásra. Az összegből első ütemként a kulcsrakész középiskolai főépület, valamint a szerkezetkész tornacsarnok készülhet el.

Ha az ellenzék jutna hatalomhoz bármely településen, akkor nem együttműködne, hanem harcolna a kormány ellen, ennek vesztesei pedig a polgárok lennének – emelte ki a kormányszóvivő.

Szabadtéri emlékkiállítással tiszteleg a város egykori építésze, Pordán H. Ferenc munkássága előtt a Fejér Megyei Építészek Kamarája. Az Országzászló téren szerdán megnyílt tárlaton a legismertebb épületek: a Technika Háza, a Béke téri iskola és a várkörú

A község nagyon rászolgált erre a kitüntető címre, nemcsak a cselekvéssel, hanem a mártíromságával is – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.