A miniszterelnök is leadta szavazatát
Orbán Viktor, feleségével Lévai Anikóval együtt, már reggel szavazott az európai parlamenti választáson.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a szavazólapok, az urnák és az egyéb kellékek kiszállítása a befejezéséhez közeledik.

Kilencedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivált – Romani Film Festet az Art+ Cinema moziban Budapesten.

A múzeumokból és közgyűjteményekből tudunk legtöbbet meríteni ahhoz, hogy a történelemre alapozott helyes döntéseket hozhassunk egyénként, családként és nemzetként egyaránt.


Adam LeBor Nyolcadik kerülete egy készülő trilógia első része, amely a budapesti menekültválság egyik hétvégéjén játszódik.

A nyugat-magyarországi táborokat annak ellenére nem ismerjük, hogy olyan ismert írókat gyilkoltak meg bennük, mint az addig „védett” századokban szolgáló Szerb Antal, Halász Gábor vagy Sárközi György.

Szombaton ismét megrendezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a MH Ludovika Zászlóalj közös szervezésében a hagyományos Ludovika Fesztivált. A 2009-ben újjáélesztett, immáron tízéves rendezvény számos katonai, kulturális és történelmi programmal vá

Animális jegyeink, bestiális tulajdonságaink szülte képzetek végtelen variálása éppen úgy sajátos útja Verebics Ágnes festőművész kísérleteinek, mint ahogy a részletekben való határtalan elmerülés.

Egészségipari-biotechnológiai tudáspark jön létre a főváros VIII. kerületében, az új központ a piaci igényeknek megfelelő, a betegellátásban gyorsan hasznosítható kutatásokat végez majd, és az egészségipari igényekhez illeszkedő szolgáltatásokat nyújt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.