Orbán Viktor: Kiálltuk a hópróbát!

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

2026. 01. 16. 8:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Minden ilyen rendkívüli időjárás próbatétel mindenkinek, de összességében kiálltuk a hópróbát – mondta a miniszterelnök a hóhelyzet kapcsán a Kossuth rádiónak adott interjúban. Orbán Viktor úgy fogalmazott, az ország békeidőben is jól működik, de most kiderült, hogy ez a tízmillió ember a rendkívüli körülmények között is képes erre.

A kormányfő egyben megköszönte az operatív törzs munkáját és a lakosság együttműködését is. 

– Nagyon hálás vagyok mindenkinek, elsősorban azoknak, akiknek el kellett hárítaniuk a veszélyt ezekben a hetekben, így a vasutasoknak, rendőröknek, tűzoltóknak, közutasoknak és persze a hadseregnek, de a lakosságnak is, akik türelemmel, megértéssel kezelték a kialakult helyzetet – fogalmazott.

Az elhárítási munkálatokkal kapcsolatban elmondta, sokat segített a korábbi, rendkívüli helyzetben szerzett tapasztalat. – Utoljára 2013-ban voltak ilyen nehéz pillanataink, amikor az M1-esen rengeteg ember szorult be a saját autójába. Ezt a dosszié most sokat segített, ahogyan az operatív törzs megalakulása is időben történt, az első időjárás-figyelmeztetés után, míg a belügyminiszter pedig garantálni tudta, hogy minden rendben történjen  –  sorolta.

A miniszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett is, a télnek még nincs vége, nagy hó és komoly hideg is érkezhet, az ónos eső is veszélyt jelent, ezért fontos, hogy továbbra is figyeljünk egymásra és magunkra is.

 

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.