Gázai béketanács: Trump jelentős előrelépésről számolt be

Az amerikai elnök bejelentette, hogy új szakaszába lépett a Gázai övezet jövőjét rendezni hivatott béketerv, amelynek célja a térség stabilizálása és újjáépítésének előkészítése. A folyamat részeként megalakult egy átmeneti, szakértői palesztin kormány, és egy nemzetközi felügyeleti testület – a Gázai béketanács – felállítása is körvonalazódik. Trump a közösségi oldalán azt írta, hogy a béketanács tagjainak névsorát később ismertetik.

2026. 01. 16. 8:45
Az amerikai és az izraeli delegáció Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott bejelentette, hogy a Gázai övezetet irányítani hivatott palesztin szakértői kormány megalakulásával megkezdődött a gázai béketerv második fázisa, és ez elvezet a két évig háború sújtotta terület újjáépítésének megkezdéséhez. A második fázis többek között tartalmazza a Hamász palesztin szélsőséges szervezet lefegyverzését, valamint egy átmeneti palesztin szakértői kormány felállítását is. A helyi sajtó információi szerint az átmeneti kormány 14 tagból áll, és Ali Saath a testület vezetője. Jelentések szerint – a béketerv feltételeinek megfelelően – a kabinet egyik tagja sem kötődik a Hamászhoz.

Hamarosan összeállítják a Gázai béketanács névsorát, melynek feladata a szakértői palesztin kormány munkájának felügyelete lesz
Hamarosan összeállítják a Gázai béketanács névsorát, melynek feladata a szakértői palesztin kormány munkájának felügyelete lesz. Fotó: AFP

Mi lesz a Gázai béketanács feladata?

A testület feladata az lesz, hogy felügyelje a palesztin területeken létrehozott, átmeneti szakértői kormány munkáját. 

A Truth Socialon közzétett üzenetében Donald Trump amerikai elnök azt írta, hogy a Gázai béketanács tagjainak névsorát később ismertetik. Az Axios amerikai hírportál beszámolója szerint az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Szaúd-Arábia, Katar, Egyiptom és Törökország által kijelölt személyekből állhat össze a felügyeleti tanács.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a béketerv előrehaladását árnyalja, hogy Izraeli légicsapás hajtott végre csütörtökön a Hamász fegyveres ágának egyik magas rangú tisztségviselőjével szemben a Gázai övezetben.

 

Borítókép: Az amerikai és az izraeli delegáció (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.