

Ne merjétek!
Különleges misén vettem részt családommal a minap. A helyszín a józsefvárosi Orczy Fórum udvarán a zöld gyepbe süllyesztett katakombakápolna volt, amit Kévés György építész álmodott és valósított meg. A modern lakó- és irodaházak ölelésében egy piros-fehé

Több zsák ruhát loptak a rendőrök
Jelentős értékre elkövetett lopás miatt indított nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség három rendőr ellen, akik a gyanú szerint egy, a Józsefvárosi piac mellett található bűnjelraktárból tavaly szeptember óta több zsák ruhát loptak ki - közölte a Főváro

Nuncsaku még nincs

Viperát, sokkolót, nuncsakut tessék
Egészen más rendőrség vigyáz majd a rendre március 15-én, mint tavaly októberben, mára a mentális felkészítésen túl gazdagodott a rendőri felszerelés is – jelentette ki a napokban Bene László országos rendőrfőkapitány.

Viperavilág dobócsillaggal
Egészen más rendőrség vigyáz majd a rendre március 15-én, mint tavaly októberben – ígéri az országos rendőrfőkapitány. A mentális felkészítésen túl gazdagodott a felszerelés, igaz, a könnygázgránátok és a paprikaspray-k csak áprilisra érkeznek meg.

Viperavilág dobócsillaggal: más rendőrség 15-én
Egészen más rendőrség vigyáz majd a rendre március 15-én, mint tavaly októberben – ígéri az országos rendőrfőkapitány. A mentális felkészítésen túl gazdagodott a felszerelés, igaz, a könnygázgránátok és a paprikasprayk csak áprilisra érkeznek meg.

Március 15. – térfigyelő kamerák rögzítik az eseményeket
Térfigyelő rendszert épít ki Belváros-Lipótváros önkormányzata, a kamerákkal így már rögzíteni tudják a március 15-i nemzeti ünnepen történő eseményeket is – közölte Rogán Antal polgármester.

Mégis sztrájkolhatunk

Szűkítené a támogatások körét a gazdasági miniszter
Kóka János szerint olyan szociálpolitikai rendszerre van szükség Magyarországon, amely csak a rászorultaknak ad, és ezen az alapon kell megváltoztatni a családi pótlék jelenlegi rendszerét. Az SZDSZ elnökjelöltje, gazdasági és közlekedési miniszter intern
