A Fidesz ma ismerteti EP-programját
A kormánypárt európai parlamenti választási kampánynyitóján, a Parlamenti szalon című rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.
A fővárosi kerületek közül egyedül Zuglóban veszteséges a parkolási rendszer működtetése, amely az elmúlt időszakban közel egymilliárdos hiányt termelt a kerületnek.

Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár úgy látja: a családvédelmi akcióterv soha nem látott mozgásteret jelent a gyermeket vállaló fiataloknak.

Mit tehet egy maratoni távot hétszázszor lefutott sportember, ha térd alatt levágják a lábát? Kerekesszékkel szeretné megtenni a távot, de hátrafelé.

Soha ennyi támogatást nem kaptak még Magyarországon a fiatalok a családalapításhoz, gyermekvállaláshoz, mint most, valamint azokat is segítik, akik már gyermeket nevelnek.

Trudeau és Bősz Anett pedig már megmutatta az irányt.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar választók egyértelmű felhatalmazást adtak a kormánynak azzal a céllal, hogy a kormány megőrizze az ország szuverenitását.

Az Európai Parlamenti (EP-) választásig utolsó előtti alkalommal ült össze hétfőn az Országgyűlés, amit az ellenzéki pártok lényegében korteskedésre használtak fel.

A zuglói parkolási rendszer kiugróan magas üzemeltetési költségének csökkentését várja el a polgármestertől a helyi Fidesz-frakció.

Dömötör Csaba szerint amikor Gyurcsány Ferenc a demokráciáról szónokol az olyan, mintha a farkas papolna a vegán étrendről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.