Lázár János: Mezőhegyest egyszerre kell reorganizálni és modernizálni
A kormány döntése értelmében logisztikailag is újrapozicionálnák Mezőhegyest, 2020 végéig 3,2 milliárd forintból a települést összekötik az M5-ös és az M43-as autópályával.
A metróállomáson van egy kereskedő, jó áron adja az újszerű telefonokat. A készülékeket nézegetve arra gondoltam: szép dolog a pedagógia, de azért én mégiscsak egy éjjeliőr lennék.

Több helyen is norvég civil alapos, illetve a Soros-alapítvány által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött.


A bútorok felhívják a figyelmet az energiatudatosságra, napenergiából származó áramot biztosítanak és találkozási, közösségi pontként is kiválóak.

Az Állami Egyházügyi Hivatal 1989-es megszüntetése után döntő szerepet töltött be a Művelődési Minisztérium egyházi ügyekkel foglalkozó főosztálya, amelynek vezetője Platthy Iván lett.


A kormány célja, hogy Magyarország minél több kiemelt világversenynek adhasson otthont. Ez számos előnnyel jár az egyes sportágak és az egész ország számára.

Össze kell kapcsolni Horvátországot és Magyarországot, hogy Szlavónia és Baranya megye ismét irigyelt térség lehessen – mondta a miniszterelnök a horvátországi Eszéken.

Magyarországnak fontos, hogy a nemzetiségeknek közösségeiket erősítő intézményhálózatuk legyen, ezzel mintát mutatva azoknak az országoknak, ahol ez nem így van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.