A NAV vizsgálhatja ki, hogy amerikai pénzekből is támogatták-e a baloldal jászberényi kampányát
Márki-Zay Péter ATV-s nyilatkozata után tettek feljelentést a hatóságnál.
A hódmezővásárhelyi polgármester az Európai Néppárttal kíván szorosan együttműködni.

A jobbikos polgármester megerősítette Márki-Zay Péter korábbi szavait, örömmel fogad bármilyen támogatást.

Kitálalt egy volt a munkatárs a Márki-Zay Péter fémjelezte szervezet választási kampányában történt, törvénytelennek látszó eljárásokról.

Gyurcsány emberei, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely és a többiek nem ismernek más politikát, csak elvenni a pénzt az emberektől.

A kormánypárt az országos pártversenyben is stabilan őrzi vezető helyét.

A tavaszi kampányban és utána is a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracyn keresztül érkezett pénz a baloldalhoz.

Legalább 35 millió forintot költött „kormányellenes vécépapírokra” a hatpárti ellenzék holdudvara az országgyűlési választási kampányban.

A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje elmondta, Gyurcsány már a kezdetektől fékezte és bojkottálta a közös munkát.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Fidesz fasiszta bűnszövetkezet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.