Fair play díjat kaptak élsportolóink
Biros Péter és Kozmann György személyében két magyar élsportoló is nemzetközi elismerésben részesült sportszerűségéért.
Légzőszervi betegségben szenvedők – asztmás, idült hörghurutos betegek – tüdőkapacitásának mérésére használatos készüléket adtak át a Zala Megyei Kórház Pulmonológiai Osztályán szerdán.


Hétfőn már el is kezdhette a rehabilitációt a Honvéd kapusa.

Vádemelési javaslatot tett a rendőrség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt a Békés Megyei Főügyészségen az ellen a férfi ellen, aki több késszúrással életveszélyesen megsebesített egy bolti eladót Békéscsabán – tájékoztatott a


A kiherélésről vetített szombat délután dokumentumfilmet 12 éven felüli nézők számára a Viasat3 csatorna. Az Emberi történetek című alkotásban hetero- és homoszexuálisok, valamint transzvesztiták mesélték el kasztrálásuk történetét, amelyből az is kiderül

Nem lehet ott a szombat esti Városbálon Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A megyeszékhely első emberét ugyanis délelőtt porckorongsérvvel műtötték.

Kettesy Aladár szemészprofesszor mellszobrát avatták fel a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DE OEC) szoborparkjában a "Méltó emlék a múltnak" program keretében péntek délután.

A ZTE FC labdarúgócsapatánál próbajátékosként szereplő Illés Gyula szerződtetését kezdeményezi a szakmai stáb – írja a Zalai Hírlap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.