Lenyelhető kamerával vizsgálják a vastagbélrákot
Magyarországon elsőként használtak lenyelhető kamerát a vastagbélrák vizsgálatánál az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban szerdán – tudatta a beavatkozást végző orvoscsoport vezetője.
Tovább javult Grosics Gyula állapota, így az Aranycsapat legendás kapusa elhagyhatta az intenzív osztályt.

Gyomorvérzéssel kellett kórházba szállítani azt a férfit, aki január 26-án Budapesten az utcán esett össze. A mentők nyolc órán keresztül utaztatták kórházról kórházra. A beteg eközben eszméletét vesztette, többé nem tért magához; néhány napja meghalt

Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa hétfőn ünnepli 82. születésnapját. Ez okból számos jó barát, sportoló, sportvezető és az egykori csapattárs, többek között az MNO-nak nyilatkozó Buzánszky Jenő köszöntötte a Fekete Párducot.

Az orvosi kamara elnöke szerint nem arra kellene büszkének lenni, hogy valami ugyanolyan rossz, mint Nyugat-Európában – így reagált Éger István arra, hogy az Egészségbiztosítási Felügyelet megállapította: a kórházi várólisták hosszúsága nem tér el az euró


Ha várakozni kell, akkor a beteg tudja követni, hogy mennyit kell várnia, ne övezze ezt titok egy zsebben tartott előjegyzési naptárban - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint a Gyurcsá

Életfogytiglani börtönbüntetés vár a 31 éves Petr Zelenkára, aki 2006-ban kórházi ápolóként hét embert ölt meg. A vádlott tegnap kezdődött perének tárgyalásán azt állította, belső sugallatra adta be az intenzív osztály betegeinek a végzetes véralvadásgátl

Egy rutinműtétnek számító beavatkozás közben kedden délután meghalt egy 57 éves asszony az egri Markhot Ferenc Kórházban. Eddigi információink szerint a nő elvérzett, miközben a méhét operálták. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügy


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.