Fidesz: Gyurcsány hiteget, az ígéretszámláló pörög

Gyurcsány az MSZP-nagygyűlésen: Tudom, hogy jó úton járunk
Míg a Fidesz a Felvonulási téren tartja ma a Nemzeti Konzultáció záró programját, az MSZP a Papp László Sportarénában rendezte meg politikai nagygyűlését. A Jövő színe elnevezésű rendezvényen a párt vezető politikusai az elmúlt hónapok tapasztalatait össz

Orbán: A kormány mindenbe belekap, de semmit nem visz végig
Orbán Viktor szerint ha a jelenlegi gazdaságpolitika folytatódik, akkor Magyarország soha sem tudja majd bevezetni az eurót. A Fidesz elnöke egy lapinterjúban a Nemzeti Konzultációt az elmúlt 15 egyik legfontosabb eseményének nevezte. A volt kormányfő sze

Rendezvények hétvégéje
A rendezvények hétvégéje lesz a mostani. Orbán Viktor holnap a Felvonulási téren ismerteti az országértékelő beszédben meghirdetett Nemzeti Konzultáció eredményeit, az MSZP politikai nagygyűlést tart, az SZDSZ vezetői pedig a Liberális hét keretében ma gy

Nemzeti konzultáció: vasárnap lesz az összegzés napja
Péntek délben Kudlik Júlia helyszínbejárást tartott a Felvonulási téren, ahol már épülnek a nemzeti konzultáció vasárnapi záróeseményének sátrai.

Nemzeti konzultáció: vasárnap lesz az összegzés napja
Péntek délben Kudlik Júlia helyszínbejárást tartott a Felvonulási téren, ahol már épülnek a nemzeti konzultáció vasárnapi záróeseményének sátrai.

Nagygyűlés az összegzés napján
A hét végén a Felvonulási téren összegzi a nemzeti konzultáció tapasztalatait Orbán Viktor és a konzultációs testület nyolc tagja. Kudlik Júlia szóvivő tegnap elmondta: négy hónap alatt 1,6 millió ember véleményét hallgatták meg, a kezdeményezés során kir

1,6 millió ember mondott véleményt a Nemzeti Konzultáció során
Soha ennyien nem mondtak véleményt ilyen részletességgel az ország sorsának alakulásáról, mint a Nemzeti Konzultáció során – hangsúlyozta az akció szóvivője, Kudlik Júlia, aki hozzátette: a vélemények pártállástól és világnézeti hovatartozástól függ