A biztonság a legfontosabb közösségi érték
A kormány továbbra is tartsa fenn a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – javasolta Németh Szilárd az Országgyűlésben.
Rétvári Bence hangsúlyozta: az egészségügyi alapellátás biztosítása az önkormányzatok feladata ugyan, az állam mégis hozzájárul ehhez.
A kormány megkezdte az emléknapról szóló ENSZ közgyűlési határozattervezet előkészítését, így a téma szerepel a visegrádi négyek külügyminisztereinek jövő heti prágai tárgyalásának napirendjén.
A háziorvosok pályakezdését a Praxisváltó Programmal, ösztöndíjakkal és jelentős összegű pályázatokkal segíti az egészségügyi kormányzat – mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár.
Az államtitkár jó befektetésnek nevezte a fesztiválok támogatását, ezért is van a Nemzeti Kulturális Alapnak külön fesztiválkollégiuma, s most már külön támogatásban részesülnek a vidéki fesztiválok.
Cél, hogy évről évre egészségesebb és finomabb ételek legyenek a közétkeztetésben, valamint teret kapjanak az újfajta receptek, technikák és az innováció – hangsúlyozta Rétvári Bence.
Nem kímélték a kormányfőt az azonnali kérdések órájában az ellenzéki képviselők, akik azonban lyukra futottak számonkéréseikkel.
Az elmúlt években számtalan intézkedés tett a kormányzat az iskolai menzák egészségesebbé tétele érdekében – mondta az államtitkár.
Az államtitkár péntek reggel úgy fogalmazott, nagyon sok jogsértés érte az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyarokat.
A kárpátaljai magyarokkal szembeni jogsértések és a keresztényüldözés elleni fellépés fontosságát hangsúlyozta felszólalásában az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.