Visszaszorulóban a szegénység
2018-ra 2010-hez képest megfeleződött a súlyos anyagi nélkülözésnek kitettek aránya, és több mint harmadával csökken a lecsúszás által veszélyeztetettek száma is.
Az államtitkár példaként a két éve indult Csodaszarvas Iskolai Közösségi Programot említette, ami teljesen másfajta pedagógiai módszereknek nyit teret.
Az Eurostat kimutatásai szerint egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya.
A menzareform és az iskolagyümölcs-program egyaránt egészségesebb ételekhez szoktatja a diákokat – mondta Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Az államtitkár kiemelte: kötelesség emlékhelyeket állítani az 1948 és 1953 között hortobágyi kényszermunkatáborokba kitelepített több mint tízezer embernek.
Könnyen felmegy az ember vérnyomása, ha önök szónokolnak demokráciáról és jogállamiságról 2006 után – válaszolt egy DK-s felszólalásra az államtitkár a Parlamentben.
A miniszterelnök kijelentette, a KDNP dolga, hogy képviselje azokat az eszméket és értékeket, amelyek horgonyként rögzítik a pártszövetségüket.
Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke az ünnepi ülésen arról beszélt: meg kell különböztetni a politikai kereszténységet a keresztény politikától.
Nemzetközi téren is látható a gyermekétkeztetésben bevezetett intézkedések pozitív hatása, mert sokat lehet tenni a következő generáció egészségéért – mondta az államtitkár.
Az államtitkár a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány által szervezett konferencián hangsúlyozta: fontos a nemzeti és a keresztény kultúrát mindenki számára elérhetővé tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.