A felvidéki magyarokon múlhat a szlovák kormányalakítás
Kiszelly Zoltán politológus kiemelte, ha nincs erős magyar képviselet Pozsonyban, a felvidéki magyarok érdekeit hátrasorolják.
A romániaiak nagy többsége, közel hetven százaléka úgy véli, hogy inkább rossz irányba haladnak a dolgok az országban.

Értékes római kori leletek, köztük arany ékszerek, egy ékszerdoboz és egy egyedülálló bronzedény is előkerült az erdélyi Gyulafehérvár temetője melletti ásatáson.

A migránsok családtagjai fejenként 3200 euró körüli összeget helyeztek letétbe, hogy hozzátartozóikat Olaszországba csempésszék.

A román határőrök kapták el őket a nagylaki autópálya-határátkelőnél.

A román védelmi minisztérium a parlament jóváhagyását kérte az ügyben.

Nemzetközi versenyen aratott győzelmet a debreceni Bárdos Lajos Leánykar.

A Veszprémből az év elején elküldött 37 éves Petar Nenadics a szaúdi Al-Khaleej csapatában folytatja a pályafutását.

Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást 58 ember kapott.

A nemzeti közösségeknek az európai szubszidiaritás elvét is figyelembe véve saját önigazgatásban kell élniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.