Bratianu az orvtámadást azzal indokolta, hogy seregeik „elnyomott erdélyi testvéreik felszabadításáért” indulnak harcba. (Erre nem árt emlékezni, egyszer még jó hivatkozási alap lehet.) A területeinkre éhes románok Budapest elfoglalását tűzték ki célul, ám kudarcot vallottak. Az első hetekben ugyan néhány erdélyi várost elfoglalt a 370 ezres román haderő, fölégették Csíkszeredát, súlyos károkat okoztak Brassóban, ám hamar kifulladtak. A két éve háborúzó, több fronton lekötött magyar, osztrák, német, bolgár, török haderő rövidesen ellentámadást intézett a románok ellen. Erdély felől az 1. osztrák–magyar és a 9. német hadsereg Erich von Falkenhayn tábornok vezetésével ellencsapást mért a románokra szeptember elején, és október végére teljesen szétverte, kiűzte a megszállókat.

Eközben Bulgária felől August von Mackensen tábornok vezényletével indult támadás, amely gyors és átütő sikert hozott – annak ellenére, hogy a románok nagy számbeli fölényben voltak. Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák–magyar monitorflotta, amelynek köszönhetően elfoglalták Constanțát. Alig két hónappal az orvtámadás után Románia az összeomlás szélére jutott. Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák–magyar erők, december 6-án pedig már Bukarestbe is bevonultak. A főváros bevétele után az oroszok, szerbek és franciák által segített románok még egy évig tartották a Regát északkeleti részét, ám végül 1917 decemberében fegyverszünetet kértek, majd különbékét kötöttek a központi hatalmakkal.

E különbéke azért is említésre méltó, mert a románok az antanttal kötött titkos szerződésben korábban megígérték: soha nem kötnek különbékét az ellenséggel. Tehát – mint a legtöbb szerződésüket, ígéretüket – ezt is megszegték. Ahogyan aztán a központi hatalmakkal kötött különbékét is, hiszen egy nappal az első világháború vége előtt, 1918. november 10-én ismét hadat üzentek Németországnak, hogy így hivatalosan „győztesnek” minősüljenek. Majd megint rátörtek Erdélyre, s miután nemzetvesztő Károlyi Mihályék addigra nagyrészt leszerelték a magyar haderőt, gond nélkül elfoglalták, kifosztották hazánkat. (A magyarországi baloldal azóta is ikonként tekint Károlyira: íme, így kell gyorsan idegen kézre játszani a hont. Máig nem bírták kiheverni, hogy a vörös gróf szobrát az Orbán-kormány eltakarította a Kossuth térről.)

Jellemző: az antant tiltása ellenére a védtelen Budapestre bevonuló, előzőleg magyar civilek tucatjait kivégeztető román tábornoknak pár éve szobrot emeltek kincses Kolozsváron. Gondolom, ez lenne az a bizonyos „építő jellegű, pragmatikus és jószomszédi viszony”, amit a román külügyminisztérium emleget. Vagy az, hogy román nácik néhány napja immár másodszor is földúlták az úzvölgyi magyar katonai temetőt, s a román zsandárok mindezt ölbe tett kézzel végignézték.

Éljen a megbonthatatlan magyar–román jószomszédi viszony!

Jószomszédi viszony? Szinte nincs olyan hónap, hogy ne avatnának Avram Iancu-szobrot valahol Erdélyben. Hogy ki volt ő? Nézzük.

Míg Bem József és a magyar szabadságküzdelem többi tábornoka a reguláris császári haderőt kereste, katonákkal akart harcolni, addig a román „népfölkelők” fegyvertelenekre, asszonyokra, idősekre, gyerekekre vadásztak. E vérgőzös horda egyik vezetője volt Avram Iancu. Ő Románia nemzeti hőse. A legyilkolt magyarok utódaival a mai napig ezt a sátáni figurát ünnepeltetik. S közben megbékélésről meg jószomszédságról prédikálnak…

Fölteszem, az is a jószomszédi viszony része, hogy december elseje náluk nemzeti ünnep. Ilyenkor az utolsó székelyföldi zsákfalu nyilvános illemhelyeit is piros-sárga-kékre lobogózzák, ízlésesen, hadd ünnepeljék a magyarok: 105 éve ezen a napon mondta ki néhány román szeparatista Gyulafehérváron, hogy Erdély csatlakozik Romániához. Fűt-fát, egyebek között autonómiát ígértek a többi erdélyi nemzetiségnek, amit aztán 105 év alatt sem voltak képesek megadni. Amikor Románia területi integritásáért aggódnak vagy éppen székely szeparatizmust emlegetnek Bukarestben, jusson eszünkbe 1918. december elseje!

A történelem nem ért véget. Kutyából nem lesz szalonna. Erdély pedig sosem lesz román közigazgatási egység.

Borítókép: A Magyar Királyi 10. Honvéd Gyalogezred miskolci katonáinak sírjai fölé a dormánfalvi önkormányzat által emelt betonkeresztek a Székelyföld határán fekvő Úzvölgye magyar katonai temetőjében (Fotó: MTI/Veres Nándor)