Bekérettem magam. Fel kellene háborodnom ugyanis, mert majd lefordultam a székről a harsány nevetéstől, amikor Orbán Viktor ismertette a román elvárásokat arról, mit mondhat és miről hogyan beszélhet Tusnádfürdőn. Különösen azt díjaztam, hogy mi soha nem tekintettük Erdélyt és Székelyföldet román területi egységnek. Sürgősen önkritikát kell gyakorolnom. Bár szerintem sokkal fölháborítóbb, amit Románia, Szlovákia és Csehország vezető politikusai művelnek Európa közepén a szólásszabadság és a demokrácia nagy-nagy dicsőségére.
Már az kiverte a biztosítékot, hogy egy uniós tagállam külügyérei elő akarják írni a magyar miniszterelnöknek, hol húzza meg a szónoklatának határait. Értem én, hogy az érzékenységüket a hazai szélsőségektől való félelmeik generálják, de talán mégsem Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja nevű román nacionalista csoport vezetőjéhez kellene idomulni, aki arra kérte a román vezetést, tiltsa be Orbán Viktor nem hivatalos látogatásait, sőt az egész Tusványost, amelynek szervezői szerinte alkotmányellenes, Románia nemzetbiztonságát aláásó tevékenységet folytattak. Igazi europér módon a magyar kormányfő reagált: mindig szívesen látja az aktuális román miniszterelnököt hazánkban, ahol azt beszélhet, amit csak akar. A medvéken kívül pedig bármiféle veszélyt egyedül Tirnoveanu csőcseléke jelentett az Olt partján. Az isten állatkertje persze nagy, magyarul beszélő megfelelője is van a román szélsőségnek, aki szerint be kellene tiltani a szabadegyetemnek álcázott magyar fasiszta gyűléseket. Ő nem is ér annyit, hogy néven nevezzük.
Hasonlóan hisztérikus volt Pozsony reakciója is arra, hogy Orbán Viktor elszakított országrészekről tett említést, amikor a szlovákiai magyarokról is szót ejtett. Elképesztő az az érvelés, miszerint Csehszlovákia (majd később Szlovákia) és Magyarország is egyaránt az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai. Így semmit sem lehetett elválasztani a mai Magyarországtól. Eszerint volt olyan része a Monarchiának, hogy Szlovákia? Vagy netán a Felvidék önálló entitást képezett, tót atyafiak? Maradjunk annyiban, hogy odahaza azzal hülyítitek a tudatlanokat, amivel akarjátok, de a múltat ti sem tudjátok végképp eltörölni. Szlovákia területi integritását, szuverenitását pedig senki nem kérdőjelezte meg sem közvetlenül, sem közvetve.
Magyarországot viszont szétszaggatták Trianonban, ez akkor is tény, ha gyötri emiatt az elbitorolt országrészek mai gazdáit a lelkiismeret. Úgyhogy érzékenyek mi lehetnénk, de mi inkább a rendes és békés kapcsolatokban vagyunk érdekeltek Szlovákiával is, tiszteletben tartva és tekintetbe véve a kölcsönösen kényes kérdéseket.
Elképedve hallgattam a cseh miniszterelnököt is. Petr Fiala azt bírta válaszolni arra a megállapításra, miszerint a csehek átálltak a föderalisták oldalára, hogy Csehország szuverén állam, és a kormánya a saját nemzeti érdekeit védi. Tehát Fiala úgy gondolja, szuverenista ő is, csak szerinte az a nemzeti érdek, ha lesz egy cseh rezervátum is a kevert népességű Európai Egyesült Államokban. Vít Rakusan belügyminiszter szerint pedig az egyetlen változás, amelyen Csehország viszonya az Európai Unióhoz keresztülment, az az, hogy az opportunizmusról áttértek a konstruktív, közös értékeken alapuló európai politikára. „Egyszerűen már nem az az álláspontunk – mondta –, hogy adjátok nekünk oda a támogatásainkat, az eszeteket meg hagyjátok meg magatoknak.”
Mintha csak a brüsszeli magyargyűlölők kórusát hallanánk. A baj csak az, hogy aki más eszével gondolkodik, más szavait szajkózza, ráadásul pénzért cserébe, az maga az opportunista. Nincs megalkuvóbb magatartás, mint eladni a hazát egy kis támogatásért cserébe.
