(...)
Magyarország fasiszta diktátora fejtse ki az agyalágyult nézeteit Magyarországon, a szélsőjobboldali pártrendezvényén, amely magyar állami támogatással jön létre és magyar állami programnak is tekinthető, ne Románia területén tartsa meg. Különösen úgy, hogy annak üzenete az, hogy nem fogadják el a román államhatárokat, magyar földnek, Magyarország részének tekintik Romániának ezt a területét, s ezt demonstrálja az egész rendezvény. Irredenta nótákat énekelnek, csabakirályfiznak, Magyarország fegyverkező diktátora pedig nyíltan kijelenti, hogy Erdély nem Románia része.
(...)
A magyar diktátor gúnyolja Romániát, amelynek húsz miniszterelnöke volt az idő alatt, amióta őt Magyarországon leváltani nem lehet. Állandóan vérig van sértve, ha rajta számonkérik a demokratikus és emberi normákat. Miközben a programjával, a jelenlétével és a beszédeivel már évtizedek óta súlyosan sérti Románia szuverenitását, Románia vezetőit és a román népet, rossz hírét keltve a rendezvényével Romániának. Érthetetlen, miért tűrik ezt a durva provokációt. A fasiszta diktátorok térhódításának eszköze a gátlástalanságuk, amellyel szemben az elnéző türelem, a mértéktartás, a visszafogottság és a közömbösség nem megfelelő reakció. Ezt a történelem már számos alkalommal bebizonyította. Vállalni kell a konfliktust még időben, abban a pillanatban, amikor a külföldi fasiszta diktátor átlépi a diplomáciai normákat és törvényes határokat. Nem lehet szemet hunyni, mert a konfliktus előbb-utóbb nem kerülhető el, és az csak egyre nagyobb lesz. Semmi nem fog történni, ha ezt a magyar fasiszta rendezvényt betiltják Romániában.
(...)
A Tusnádfürdőn évente megrendezett magyar revizionista, irredenta, fasiszta találkozónak véget kell vetni. Orbánnak nincs joga Romániában ilyen fasiszta táborokat szervezni és rendezvényeket tartani. Ez sérti Románia szuverenitását. Orbán éppen itt hirdette a nemzeti szuverenitás elsődlegességét, a nemzeti államok önállóságát. Románia éljen a jogaival, védje meg magát, az európai és amerikai szövetségeseit, saját értékeit és törvényeit, saját államhatárait fizikai és szellemi értelemben egyaránt, s utasítsa ki Orbánt és a söpredékét Romániából.”





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!