A magyarországi ellenzék és a sajtója számára az ilyesmi ismeretlen és elképzelhetetlen. Ezek egy emberként üdvözölték a román demarsot, ki egyetértve, ki röhögve vette tudomásul, hogy egy uniós tagállam egy másik uniós tagállam miniszterelnökének meg akarja mondani, miről beszélhet és miről nem. Ezek, akik a szabadság lábbal tiprásának és fasiszta diktatúrának kiáltják ki azt is, ha a magyar kormány nem ért egyet az óvodások és a kisiskolások (homo)szexuális „felvilágosításával”, most teljes mellszélességgel álltak a románok oldalára. 

S még attól sem riadtak vissza, hogy a román szélsőjobbnak szurkoljanak a magyarok ellenében, annak a román szélsőjobbnak, amely magyar temetőt gyaláz meg az Úz-völgyében, s amely most odament Tusnádra magyart verni és őrjöngeni. Mondanom sem kell, a magyarországi ellenzék és ellenzéki sajtó egyetlen egyszer sem írta le, hogy román szélsőjobb, ebben az esetben a temetőgyalázók és magyargyűlölők náluk „nacionalistává” szelídültek, és gyakorlatilag teljes egyetértéssel és szimpátiával fogadták mindazt, amit tettek. És akkor lettek volna a legboldogabbak, ha sikerül bejutniuk a táborba, és ott valódi atrocitásokra került volna sor.

Ezek ilyenek és mindig ilyenek voltak.

Annyira különös véletlen, hogy még a román rendőrség és ügyészség is kénytelen volt megállapítani, megrendezett akcióról volt szó.

Másik részük viszont egyszerűen csak hülye. Ebbe a csoportba tartozik például a transtelexes Tőkés Hunor, csak remélni tudjuk, semmi köze sincs Tőkés László családjához, s pusztán névrokonságról van szó.

Ezek „elemzéseikben” kivétel nélkül megállapították, hogy Orbán Viktor „kiégett”, „nincs mondanivalója”, „az összeomlás szélén áll”, s persze menetrendszerűen befutott a Lakmusz Soros-kommandója is, hogy elmagyarázza, mi nem úgy van, ahogy. Végtelenül izzadságszagú erőlködésükből kénytelen vagyok ide idézni a kedvencemet, figyeljenek erősen:

„Ami a családtámogatást illeti, ott a gyermeknevelési rátánk, ugye 1,2 százalék volt, ezt fölemeltük 1,5-re. De ahhoz, hogy a népességünk ne csökkenjen, ahhoz 2,1 kellene – mondta Orbán, majd hozzátette, hogy ebből is látszik, hogy nagy bajban vagyunk, ezért továbbra is minden energiát és költségvetési erőforrást a családpolitika irányába kell mozgósítani.

Több hazai és nemzetközi adatsort átnézve arra jutottunk, hogy az Orbán által említett számok stimmelnek, ám az, hogy a termékenységi ráta növekedése a jelenlegi kormány családtámogatási rendszerének köszönhető, nem bizonyítható. (...) A KSH adatai szerint ez a szám Magyarországon 2010-ben valóban 1,25 volt, míg 2022-ben már 1,52.

Ha azonban megnézzük a 2010 előtti éveket, akkor azt látjuk, hogy az 1950-es években, illetve az 1960-as és 1970-es évek második felében 2 felett volt a termékenységi arányszám; a 2000-es évek elején pedig 1,2-1,3 körül alakult. A mélypont 2011-ben jött el, akkor a termékenységi ráta 1,23 volt, majd lassan növekedni kezdett.”

Ja. És akkor még a Mohács utáni és a honfoglaláskori demográfiai helyzetről nem is beszéltünk. Szóval, kérem, mielőbb jelentkezzen, aki érti, mi köze van Orbán mondandójának az ötvenes meg hatvanas meg hetvenes évekhez, ha csak az nem, hogy ezek az idióták leírhassák: „Ha azonban”...

És akkor nézzük meg azt is, miről nem esik szó ezek köreiben, mi az, amiről nem fog értekezni a Lakmusz meg az összes többi. Idézetek következnek.

„Az Európai Uniónak néhány évtizede még az volt a terve, hogy a dollár, mint világpénz mellé fellépteti az eurót. Megnézhetjük, hogy hol van ma az euró. És volt egy olyan tervünk is, hogy Lisszabontól Vlagyivosztokig kell húzódnia egy nagy szabadkereskedelmi övezetnek, mit látunk ma, azt, hogy Lisszabontól legfeljebb Donyeck külsőig húzódik a szabadkereskedelmi övezet. 2010-ben a világ össztermeléséhez az USA is és az Európai Unió is 22-23 százalékot adott hozzá, ma az USA 25-öt, az Európai Unió pedig 17-et. (...) 

A mi életünk kellemetlen igazsága az, hogy nincsenek állandó győztesek és állandó vesztesek a világpolitikában. Még kellemetlenebb igazság, hogy a jelenlegi folyamatok Ázsiának és Kínának kedveznek, legyen szó gazdaságról, technológiai fejlődésről, vagy éppen katonai erőről. Még kellemetlenebb igazság, hogy a nemzetközi intézményekben is változás történik. Ismerjük azt az összefüggést, hogy aki létrehozza a nemzetközi intézményeket, annak biztosítanak azok előnyt. Kína pedig egész egyszerűen létrehozta a sajátjait, itt van előttünk a BRICS,  az »Egy övezet egy út«, és itt van az Ázsiai Infrastrukturális Bank, amelynek a fejlesztési forrásai többszörösen haladják meg az összes nyugati ország fejlesztési erőforrásait. 

Vagyis Ázsia, illetve Kína teljes nagyhatalmi öltözékben áll előttünk, van civilizációs hitvallása – ő a világegyetem központja –, és ez belső energiát, büszkeséget, önbecsülést és ambíciót szabadít fel. Van távlatos terve, amit úgy fogalmaznak meg, hogy véget kell vetni a megaláztatás évszázadának, vagyis újra naggyá tenni Kínát, hogy parafrazáljuk az amerikaiakat. Van középtávú programja, vagyis visszaállítani azt a dominanciát Ázsiában, ami megvolt, mielőtt megjött volna a nyugat. És van ellenszere az USA fő fegyverével szemben, az USA fő puha hatalmi fegyvere, amit úgy hívunk, hogy egyetemes értékek. Ezeket a kínaiak egyszerűen kinevetik, azt mondják, ez egy nyugati mítosz, és az egyetemes értékekről való beszéd az valójában egy ellenséges filozófia a többi, nem nyugati civilizációval szemben. 

És onnan nézve ebben van is valami igazság. Vagyis ma úgy élünk, hogy napról napra haladunk az összeütközés felé. A kérdés, hogy elkerülhető-e az összeütközés. Erről egyre több tanulmány és könyv lát napvilágot, én is ezekből dolgozom. Az egyik figyelemre méltó azt mondja, az elmúlt háromszáz évben tizenhat olyan eset volt, amikor a világelső hatalom mellé vagy elé egy új bajnok emelkedett. A rossz hír az, hogy a beazonosított tizenhat esetből tizenkettő háborúval végződött, és csak négy zajlott le békésen. (...)

Ha önök vetnek egy pillantást ma az Európai Unióra, Akkor az a benyomásuk alakulhat ki, hogy szorongás gyötri, és bekerítve érzi magát. Erre jó oka van. Az unió az körülbelül 400 millió ember, a nyugati világot ideszámítva egy másik négyszáz, vagyis 800 millió ember, akik körül ott van másik hétmilliárd. Az Európai Unió jól látja magát. Ez egy gazdag és gyenge unió. Egy olyan gazdag és gyenge unió, amely egy lázadozó világot lát maga körül, zavaros lárma, régi sérelmek, sok éhes száj, brutális fejlődés, óriási fogyasztás. Európába indulni kész milliók, Európa látja a Száhel-övezetben gyülekező embermilliók hullámát, amelyet, ha nem tudunk megállítani, átcsaphat a Földközi-tenger európai partjára. (...) S ha vetünk egy pillantást a Nemzetközi Valutaalap országlistájára, amely a gazdaságok mérete, a nemzeti GDP-k alapján állít fel rangsort, akkor azt látjuk, hogy a 2030-ra jelzett rangsorból kiesik a ma még az első tízben lévő Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország, és a ma még negyedik Németország a tizedik helyre csúszik vissza. 

Ez a realitás. Ez a félelem, a bekerítettség érzés az uniónkat az elzárkózás felé tereli, megijedt a versenytől. Olyan, mint egy kiöregedett bokszbajnok, mutogatja a régi bajnoki öveit, de többé már nem akar bemenni a szorítóba. (...) Az Oroszországgal szembeni politika is egy leválasztási kísérlet, a háborús szankciókkal leválasztották Oroszországot az európai gazdaságról. És persze Európát le lehet választani az orosz energiáról, de ez valójában hatástalan és illúzió, mert Oroszországot nem lehet elvágni a világ többi részéről, az orosz nyersanyagot megveszi valaki más, mi pedig szenvedünk a háborús inflációtól, és elveszítjük a versenyképességünket. 

Mondok önöknek két számot: az Európai Unió gáz- és olajimportjáért fizetett összeg, a kettő együtt az orosz háború előtt háromszázmilliárd eurón volt, tavaly pedig hatszázötvenhárommilliárd. Tehát ma úgy akarunk versenyezni, hogy a korábbi energiaár több, mint kétszeresébe kerül az energia, miközben a világ többi részén a régi áron érhető el. Ez Európa vitája a következő évekre, nekünk magyaroknak erre kell berendezkednünk. Leválni vagy részt venni a nemzetközi versenyben. (...)

Nos, akkor erről szeretném látni a Lakmusz meg a többi nyomorult kimerítő elemzését. Vagy a német nagykövet magyarázatát arról, miért táltosodott meg ennyire a kazah exportjuk. S persze tudjuk azt is, hogy a mai nyugati politikában, ha valaki tovább lát az orránál meg a holnapi Politico-vezércikk dörgedelmeinél, s esetleg évtizedes távlatokban képes gondolkodni, azt gyűlölik, akár a pestisest.

Ezzel amúgy nem kell, mert felesleges foglalkoznunk. Legyen a senkik problémája. Ám akad itt valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

(Folytatjuk)

Borítókép: Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde (Fotó: Bach Máté)