Magyar jazz Bukarestben
Magyarországi és erdélyi művészek munkáját ismerheti meg a közönség a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Nem ebekről szól az erdélyi dokumentumfilm.
Összesen 549 határsértőt tartóztattak fel és 119 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A román–magyar határszakaszon belépők közül 5210-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Embercsempészés miatt kilenc ember ellen indult büntetőeljárás.
A jobboldal azzal vádolja a baloldali ljubljanai kormányt, hogy veszélybe sodorja az országot.
A magyar csapat második meccsét is megnyerte a férfikézilabda Bajnokok Ligája idei kiírásában.
Mélyen az uniós átlag alatti a romániai áramfogyasztás, de még így sűrűn előfordul, hogy importálni kell az áramot.
A román államfő a Magyarországot érintő uniós forrásmegvonásokkal kapcsolatban fejtette ki a véleményét a New York-i ENSZ-közgyűlésen.
A korábbi pártelnök történelemhamisítással próbálkozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.