

Korlátozásokat vezetnek be az egyházak

Semjén Zsolt javaslatot tett az egyházaknak
Azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők.

Az evangélikus egyház vezetőivel tárgyalt Orbán Viktor
A kormányfő elismeréssel szólt az evangélikus egyház oktatási és szociális tevékenységéről, és kiemelte: ezeken a területeken a felek hagyományosan jó partnerei egymásnak.

Orbán Viktor Anthony Muheria kenyai érsekkel tárgyalt
A keresztényüldözésről, az afrikai migrációs helyzetről és Magyarország humanitárius segítségnyújtásáról is szó volt a miniszterelnök és a kenyai Nyeri egyházmegye érsekének megbeszélésén Budapesten.

Az erdélyi katolikusok szolgálatában
A püspökké szentelt és az erdélyi római katolikus főegyházmegye érsekévé beiktatott Kovács Gergelyt Orbán Viktor levélben köszöntötte.

Gyulafehérváron püspökké szentelték Kovács Gergelyt
A szentelésen mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály-székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.

Megnyílt a 27. FeHoVa kiállítás Budapesten
Közel 300 kiállító várja az érdeklődőket a négynapos FeHoVa kiállításon, amelynek tavaly 55 ezer látogatója volt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

Gyurcsány Ferenc 225 milliós ingatlanügyletbe fogott
A legtöbb képviselő anyagi helyzete egy-két kivételtől eltekintve érdemben nem változott. Míg Gyurcsány Ferenc komoly házvásárlásba fogott, addig például Rogán Antal megszabadult a nevén lévő ingatlanoktól.

Ellopott gyermekkorok balladája (5.)
A nagyszüleink már nem élnek. Sokunknak a szülei sem. Vagyis felnőttünk. Már vissza tudunk nézni az életünkre. Utolsóként olyanok, kiknek megadatott a kulturális önazonosság.
