Szijjártó Péter a Neocore Games Development Kft. kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy a hazai videojáték-fejlesztő cég 4,5 milliárd forintos projektjét a kormány 1,5 milliárd forinttal támogatja, így segítve több új, magas hozzáadott értékű munkahely létrejöttét a fővárosban.

Beszédében rámutatott, hogy a nemzetközi szinten abszolút versenyképes vállalat új technológiákat és történetmesélési módszereket hoz el a videojátékokba egy magas minőségű narratív tartalomfejlesztési program keretében, és ennek eredményeképpen megvalósulhat az első tisztán magyar fejlesztésű AAA-kategóriás játék. Majd hangsúlyozta, hogy ebben az új iparágban a globális verseny még nincsen lefutva, s Magyarország készen áll a nevezésre.
„Azt pontosan tudjuk, hogy a speciális iparágak speciális fejlesztési programokat, speciális beruházási és fejlesztési környezetet kívánnak meg. Ezért a kormány kész arra, hogy az iparág szereplőivel, a kreatív iparág vezetőivel együtt olyan jogszabályi-beruházási környezetet dolgozzon ki, amely Magyarországot a filmipart követően a videojátékiparban is globális éllovassá teheti” – mondta. „Látjuk, hogy, a humánerőforrás megvan, és erre kell ráépíteni azt a környezetet, amely Magyarországot ebben az új iparágban is sikeressé fogja tenni” – fűzte hozzá.
Szijjártó Péter ezután érintette az elmúlt másfél évtized egymást követő válságait is, és üdvözölte, hogy mindezen nehézségek ellenére a magyar gazdaság szereplői nagyon komoly bravúrokra voltak képesek. Erre példaként hozta fel a magyar gazdaság dimenzióváltását, az áttérést a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre, a kutatás-fejlesztésre, a tudásalapú, új generációs iparágakra, amihez a kapcsolódás szorosabbá tételére is szükség volt a felsőoktatással. „Azt gondolom, hogy vagyunk abban a helyzetben, hogy ne tűnjön irreálisnak, s ne tűnjön nagyképűnek megfogalmazni azt a célkitűzést, hogy Magyarország legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága” – vélekedett.
Majd tudatta, hogy tavaly rekordszámú kutatás-fejlesztési beruházásról kötöttek megállapodást. Szavai szerint soha korábban nem volt arra példa, hogy egy év alatt 14 K+F-beruházást támogatott a kormány, amelyek összesen 227 milliárd forint értéket képviseltek és csaknem ezer új munkahelyet teremtettek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!