Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromosautó-ipari átállásban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen. A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az Evoring Precision Manufacturing Kft. gyárának átadásán arról számolt be, hogy az ezzel Európában piacvezetővé vált kínai vállalat fogaskerekeket és tengelyeket fog itt előállítani az elektromosautó-iparnak.

Fotó: NurPhoto via AFP
A kínai autóipari beszállító beruházás tovább erősíti a térség gazdaságát
Szijjártó Péter beszédében kiemelte, hogy a 39 milliárd forintos beruházást a kormány hétmilliárd forinttal támogatta, így segítve elő 450 új munkahely létrehozását. Majd tudatta, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az elmúlt tíz évben
- 99 nagy vállalati beruházás valósult meg
- 130 milliárd forintos állami támogatás mellett,
- összesen 510 milliárd forint értékben,
- ezzel pedig 5200 munkahelyet teremtettek.
Tájékoztatása szerint ennek köszönhetően a térség ipari termelése ez idő alatt évi 1300 milliárd forintról 2400 milliárd forintra nőtt. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek gazdasági bravúrjaiban nagy szerepet játszott az, hogy Magyarország a globális elektromosautó-ipari forradalom egyik éllovasává vált, mivel a kormány először ismerte fel az ebben rejlő lehetőségeket Európában, s megteremtette a szükséges feltételeket a szektor beruházásaihoz.
Aláhúzta, hogy hazánkban továbbra is zavartalan a keleti és nyugati vállalatok együttműködése, aminek nyomán mára Magyarország a világ azon három országa közé tartozik, ahol mindhárom német prémium autómárka gyártóbázissal rendelkezik, és ezek maguk után vonták sok kínai beszállító letelepedését is.
A Magyarországra érkező kínai autóipari vállalatok a legmodernebb munkahelyeket hozták létre, és a legmodernebb technológiával ismertettek meg minket – jegyezte meg. Illetve rámutatott, hogy miközben máig a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, az elmúlt három évben rendre Kínából érkezett ide a legtöbb beruházás. Az elmúlt tizenegy esztendőben nyolcvan kínai vállalati beruházás jött Magyarországra, összességében 7000 milliárd forintnyi beruházással és 36 ezer új munkahelyet hozva létre – tudatta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!