Vádat emelt egy trió ellen a Fővárosi Főügyészség, akik a vád szerint egy HÉV-végállomás peronján belekötöttek egy férfiba, majd egyikük annyira megütötte, hogy a megtámadott elesett és beütötte a fejét, súlyos sérülést szenvedve.
Meg is halhatott volna, úgy megvertek egy férfit a HÉV végállomásán
Hárman.

A vádirat szerint egy 43 éves férfi a 31 éves öccsével és annak 30 éves élettársával együtt közösen italozott 2023. július 15-én késő este, a XIV. kerület Örs vezér tere HÉV-végállomás peronján. Itt szóváltásba keveredtek a szintén ittas sértettel. A veszekedés során a 43 éves férfi kiabálni kezdett, majd félmeztelenre vetkőzve – a társaival együtt – a sértett felé indult. Áldozatuk megpróbált elmenekülni, és leugrott a sínekre, az ütköző elé. A 43 éves támadó utánaugrott, megragadta a ruháját és visszahúzta őt a peronra. A nő eközben folyamatosan ütlegelte a sértettet. Ekkor a nőt az élettársa megragadta, majd a megállóban várakozó járókelők közvetlen közelében többször erőteljesen meglökte, illetve megrántotta.
További Belföld híreink
Ezt követően az elkövetők testszerte bántalmazni kezdték a sértettet, végül a 43 éves vádlott ököllel, nagy erővel fejen ütötte. A sértett elesett, fejét a peron aszfaltjába ütötte és elvesztette az eszméletét. A vádlottak ezt követően sietve elhagyták a helyszínt.
A járókelők által értesített mentők a néhány perc után eszméletét visszanyerő sértettet kórházba szállították. A sértett súlyos sérülést szenvedett, a támadás módjára és a fejsérülésre figyelemmel azonban fennállt az életveszély bekövetkezésének a reális lehetősége is.
További Belföld híreink
A Fővárosi Főügyészség a 43 éves támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Társai ellen csoportos garázdaság a vád, és végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés az indítvány.
Az ügyészség oldalán videót is talál az esetről.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rába Tímea: Most ez a tét! + videó
Béke és biztonság vagy háború és migráció?

Az Orbán Viktor kivégzéséről ábrándozó bíró nem tud leállni: politikai tisztogatást indítana a bírák között a Tisza Párt + videó
Példaként a lengyelországi reformokat tekintik.

A tiszás Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja + videó
– A kormány nem fogja engedni, hogy eltöröljék a rezsicsökkentést – szögezte le Szijjártó Péter.

Kiderült, kik voltak az MVM-es csalók, akiknek emberek százait sikerült átverniük + videó
Luxusapartmanból intézték a bizniszt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rába Tímea: Most ez a tét! + videó
Béke és biztonság vagy háború és migráció?

Az Orbán Viktor kivégzéséről ábrándozó bíró nem tud leállni: politikai tisztogatást indítana a bírák között a Tisza Párt + videó
Példaként a lengyelországi reformokat tekintik.

A tiszás Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja + videó
– A kormány nem fogja engedni, hogy eltöröljék a rezsicsökkentést – szögezte le Szijjártó Péter.

Kiderült, kik voltak az MVM-es csalók, akiknek emberek százait sikerült átverniük + videó
Luxusapartmanból intézték a bizniszt.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!