Míg a felnőtteknél a Liverpoolból Florian Wirtz jelölt a januári hónap legjobb játékosa díjra, addig a Premier League 2 néven futó ligában – ahol az U21-es csapatok csapnak össze – három Pool-játékos is a nevezettek között van, az egyik pedig Pécsi Ármin.

Pécsi Ármin erős januárja a Liverpool színeiben
Pécsi Ármin ősszel öt bajnokin is volt az U21-es együttes kapusa, majd Alisson Becker sérülése után felkerült a felnőttcsapathoz harmadik számú kapusként. Október óta először emiatt a január eleji, Norwich ellen 3-2-re megnyert bajnokin tért vissza az utánpótlásgárda kapujába a húszéves magyar játékos, a győzelmi széria pedig ezután csak folytatódott. A Vörösök utánpótláscsapata mind a négy mérkőzését megnyerte a hónapban, ráadásul közte volt az Arsenal 7-0-s kiütése is.
Pécsi Ármin mind a négy mérkőzést végigvédte, ebből kettőn gólt sem kapott. A Norwich rúgott kettőt, míg a Leeds egyet a magyar kapusnak.
Pécsi mellett két másik liverpooli, Keyrol Figueroa (négy gól öt meccsen) és Kieran Morrison (öt gól, köztük egy mesterhármas az Arsenal ellen) is ott van a jelöltek között. A nyolcfős listán a tavaly nyáron a Puskás Akadémiától igazolt játékos az egyetlen kapus, az ilyen díjaknál pedig sajnos a kapusok alapból hátrányból indulnak, hiszen sokkal hamarabb fogják díjazni például Morrisont a sok gólja miatt, mint Pécsit a kapott gól nélküli meccseiért.
Ősszel még az Angliában élő sportújságíróval, Bocsák Bencével beszélgettünk többek között Pécsi Ármin helyzetéről is. Bocsák szerint abszolút nem lefokozás, hogy a magyar kapus az U21-esek között véd, hiszen hétköznap ugyanúgy a felnőttek között edz, ahol rengeteget tud fejlődni.
Magyarországról nem lehet Pécsi Árminra szavazni
Míg a felnőtteknél a szurkolók is szavaznak a Premier League hónap játékosa díjra – a januári jelöltekre ide kattintva lehet –, addig ezen sorozatnál a Premier League fejlesztési bizottsága jelöli a listát, majd választja ki a győztest. Döntés jövő héten lesz az ügyben.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!