Jégbe tört antarktiszi álmok

Napok óta a helyszínen kutatnak a brit felfedező, Sir Ernest Shackleton hajója, az Endurance roncsai után a Weddell-tengeren.

Napok óta a helyszínen kutatnak a brit felfedező, Sir Ernest Shackleton hajója, az Endurance roncsai után a Weddell-tengeren. A robot tengeralattjárók abban a reményben vizsgálják az ­óceán fenekét, hogy rátalálnak a több mint száz éve elsüllyedt híres hajóra. Az Antarktisz meghódítására indult Shackleton és legénysége 1915-ben hagyta el a jégtáblák által összetört Endurance-t, amely háromezer méter mélyre süllyedt.

A déli sarkkörön 1773 elején először áthajózó James Cook csupán jéghegyeket látott, az első szárazföldet, a Déli-Shetland-szigeteket kétszáz éve, 1819-ben fedezték fel. Egy évvel később a Vosztok hajó fedélzetén érkezők az Antarktiszt is megpillantották. Újabb egy év elteltével (1821. február 7-én) az amerikai John Davis kapitány személyében az első ember szállt partra a jégbe fagyott földrészen. A kontinens partvonalának meghatározása után a kutatók annak belsejét szerették volna felfedezni, elsősorban a Déli-sarkot akarták elérni.

Az angol–ír származású Ernest Shackleton a Birodalmi Transz-Antarktikus Expedíció tagjaként már 1908-ban a Déli-sark felé tartott, ám 180 kilométerrel a cél előtt vissza kellett fordulnia. Miután 1909 tavaszán az amerikai Robert Peary elérte az Északi-sarkot – bár az elsőségét sokan kétsége vonják –, a Déli-sark felfedezése maradt a többieknek. A norvég Roald Amundsen 1911. december 14-én elsőként érte el azt, a brit Robert Falcon Scott 1912. január 17-én jutott el oda, és megdöbbent, hogy a norvég egy hónappal megelőzte. Scott és társai a visszavezető úton életüket vesztették – mindössze egynapi járásra voltak a biztonságot jelentő bázisuktól.

Az elsőségről lemaradó Shackleton új célt talált: elérni a sarkot, majd átkelni a teljes kontinensen. Elképesztő terv volt, hiszen 2800 kilométert kellett menni az ismeretlen földrészen. A felfedező azt találta ki, hogy az Antarktisz két, átellenes pontjára egy-egy hajó indul. Shackletonék nagyjából a Tűzföld felől érkezve, az Endurance (Kitartás) nevű hajó fedélzetéről partra szállva indulnak útnak, a másik hajó (Aurora) legénysége pedig az ellenkező irányból halad a kontinens belsejébe, hogy utánpótlást biztosító raktárakat telepítsen a szemből érkező expedíció tagjainak. Az első világháború kitörése sem írta felül a terveket – a várható nehézségeket nem titkoló Shackleton hamar összeszedte a két hajó 2828 fős személyzetét.

Az Endurance 1914. augusztus elején hajózott ki az angliai Plymouthból Bue­nos Aires felé. November elején érkeztek meg a Déli-Georgia-szigetekre, egy hónappal később elindultak az Antarktisz felé. Heteken keresztül hajóztak a hatalmas jégtáblák között, mígnem 1915 januárjában az Endurance a Weddell-tenger jegébe fagyott. Amikor a jégtáblák elkezdtek összetöredezni, nem bírva a nyomást 1915. október 27-én a hajó is összetört, a személyzetnek el kellett hagynia. Hónapokig sodródtak egy jégtáblán, majd sikeresen kikötöttek csónakjaikkal az elsüllyedt hajójuktól 550 kilométerre fekvő Elefánt-szigeten.

A britek elsőként akartak átkelni a kontinensen
Fotó: Wikipédia

Azonban ez a földdarab sem kínált sok esélyt a túlélésre, mivel túlságosan messze volt a hajózási útvonalaktól ahhoz, hogy bárki rájuk találhasson. Amennyire lehetséges volt, tengerjáróvá alakíttatták a legjobb állapotban lévő, mind­össze hét méter hosszú mentőcsónakot, majd az Endurance kapitányával, a hajóáccsal, valamint másodtisztjével és két „erős matrózzal” Shackleton útnak indult a nagyjából 1300 kilométerre fekvő Dél-Georgia, illetve az ottani bálnavadásztelepek felé.

Május 9-én kikötöttek a sziget rossz oldalán – a túlsó oldalon, ötven kilométerre voltak a telepek. Az expedíció vezetője két emberrel átkelt a sziklás, jeges terepen, majd megszervezte az Elefánt-szigeteken maradtak mentését. Egy chilei és egy brit hajóval 1916. augusztus 30-án elérték a szigetet, és csodával határos módon a legénység valamennyi tagját kimentették.

A szintén a jég fogságába esett, de el nem süllyedt Aurora legénysége nem volt ilyen szerencsés, hárman életüket vesztették, mielőtt kiszabadultak volna a jégmezőről. A lovaggá ütött felfedező nemcsak tengerészeket, hanem profi fotóst is magával vitt. Frank Hurley képei bejárták a világot. Otthon hősként fogadták őket, akikről addigra már szinte mindenki azt hitte, hogy odavesztek. Amikor hazaértek, javában tartott az első világháború.

2013 elején Tim Jarvis ausztrál környezetvédő vezetésével megismételték a britek útját. Az expedíció nem használt olyan felszerelést, amely száz évvel ezelőtt még nem létezett. Az Atlanti-óceán déli térségét átszelő hattagú csoport beszámolója szerint – ami a Múlt-kor történelmi portálon olvasható – leginkább az viselte meg őket, hogy folyamatosan vízben áztak. A csónak aljában sem volt száraz hely, a fedélzeten pedig gyakran átcsaptak a hullámok – ahogy az egykoron megesett.

Shackleton és az Endurance hajótöröttjeinek hihetetlen megmenekülését több könyv, film és egy BBC-s filmsorozat is feldolgozta. Sir Ernest Shackleton útja expedíciós szempontból sikertelen volt, de a vezetéselmélet tudománya meghatározó alakként tekint rá. Ő a példa arra, hogy miért fontos a vezető érzelmi intelligenciája, a kiválasztás és a csoportszervezés, a motiváció, a személyes példa és a felelősségvállalás.