
Az amerikai Futenma légi bázist egyébként még 1945-ben alapították a második világháború végén, a csendes-óceáni hadszíntéren legnagyobb partra szálló hadműveletként számontartott okinavai csata után, amikor az amerikai haderő legyőzte a japán császári csapatokat. A kiépülő támaszpontot a szigeteken később több kisebb létesítmény követte.
A vasárnapi referendum egyébként nem kötelező érvényű, de annak eredményét a prefektúra kormányzója köteles tiszteletben tartani, és értesíteni Abe Sindzó japán miniszterelnököt és Donald Trump amerikai elnököt, noha a japán média emlékeztet: a kormányfő korábban egyértelművé tette, hogy az átköltözési munkálatok a tervek szerint fognak haladni.
Akihitót éltették Tokióban
Akihito császár trónra lépésének 30. évfordulóját ünnepelték vasárnap Tokióban, az áprilisban leköszönő japán uralkodó a beszédében nyitottságra és a világgal való őszinte kapcsolatokra szólította fel országát. A tokiói nemzeti színházban tartott rendezvényen Abe Sindzó kormányfő hangsúlyozta: a japán nép sosem felejti el, hogy a 85 éves császár, aki április 30-án lemond a trónjáról, három évtizeden át mindig az alattvalói oldalán állt. Akihito a béke és a megbékélés szimbólumává vált az elmúlt harminc évben hazájában azután, hogy apja, Hirohito császár nevében Japán részt vett a második világháborúban. (MTI)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!