A magyar külügyminiszter arról is beszámolt, hogy Magyarország 220 millió dollár értékben hitelkeretet nyitott a magyar Eximbanknál a magyar és török vállalatok Afrika-irányultságú közös projektjeinek finanszírozására. Ha a cégek ezt a hitelkeretet mind lehívják, akkor Magyarország nyit egy újabbat – jelentette be Szijjártó Péter.
A miniszter felhívta a figyelmet: a Világbank előrejelzése szerint a szubszaharai afrikai térség növekedése a következő években mindig legalább fél százalékkal a globális növekedési ütem felett lesz. Mindazonáltal a következő 10 évben ennek a térségnek a lakossága 35 százalékkal fog emelkedni, 370 millióval nő a népessége. Ez a növekedés a világ népességnövekedésének 40 százalékát fogja kitenni az elkövetkező 10 évben – mutatott rá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy ha nagy számban hagyják el fiatalok az afrikai országokat az komoly destabilizációs faktort jelent, mivel a tehetséges fiataloknak kellene felépíteniük az érintett országok modern gazdaságát.
A Go Africa üzleti fórumot második alkalommal rendezte meg közösen a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a török Külgazdasági Kapcsolatok Tanácsa (DEIK). Szijjártó Péter a rendezvény alkalmával találkozott a Türk Eximbank vezérigazgatójával, Adnan Yildirimmel, valamint a DEIK Török-Magyar Üzleti Tagozatának elnökével, Adnan Polattal is.
A magyar külügyminisztert isztambuli hivatalos útja végén audienciára érkezik I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkához.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!