Különös eset tartja lázban a nemzetközi sajtót: még februárban, öt nappal Kim Dzsong Un és Donald Trump Hanoiban rendezett csúcstalálkozója előtt egy tíz főből álló titokzatos csoport betört Észak-Korea madridi nagykövetségére, és állítólag a személyzet megkötözése és ütlegelése után több számítógépet, adathordozót és a biztonsági kamerák felvételeit is magukkal vitték.
Az ügyről egészen keddig nem sokat lehetett tudni, akkor azonban a madridi központi büntetőbíróság feloldotta a nyomozás titkosítását: a tájékoztatás szerint az akciót Adrián Hong Chang, egy mexikói állampolgárságú, de az Egyesült Államokban élő férfi irányította, aki a betörést követően azonnal visszatért Amerikába, ahol az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) kínált fel információkat. A madridi hatóságok a támadókat egy Észak-Korea felszabadításáért küzdő emberi jogi szervezet tagjainak nevezték, a szervezetük nevének konkrét említése nélkül, akik ellen bűnszervezetben elkövetett betörés, rablás, fenyegetés, testi sértés, illegális fogva tartás és okirat-hamisítás miatt kezdődik eljárás Spanyolországban.

Fotó: Reuters
A madridi bíró nyilatkozata után pár órával a betörés mögött álló Csollima Polgári Védelem (CCD) nevű, észak-koreai dezertőrökből álló szervezet közzétett egy nyilatkozatot, amelyben azt állítják: nem támadásról volt szó, meghívásra érkeztek a nagykövetségre, ahol egy hirtelen helyzetre reagáltak, és a jelentésekkel ellentétben senkit nem ütlegeltek. Mint hangsúlyozták, semmilyen másik kormány nem volt bevonva az akcióba és nem is tudott arról.
Az amerikai külügyminisztérium is azonnal reagált az eseményekre: Robert Palladino külügyi szóvivő közölte, Washingtonnak semmi köze a madridi külképviselet megtámadásához. Az FBI a sajtó megkeresése ellenére sem kívánta kommentálni a történteket, a CCD azonban továbbra is kiáll korábbi érvelése mellett, miszerint önként osztottak meg óriási potenciális értékű információkat a nyomozó irodával, azonban az FBI kérésére tették ezt, s nem fordítva, ahogy azt a sajtóban állítják.