Csapdában a katalán szakadárok

Puccs, politikai per, sárga szalagok és rejtett kampánycélok — ezek hallhatók ma legtöbbször a megfeneklett katalán függetlenedés körüli vitákban. Hiába kiáltották ki két évvel ezelőtt a Katalán Köztársaságot, az akkori vezetés most a vádlottak padján ül, és szerintük politikai per zajlik ellenük. A lakosság továbbra is megosztott; a nacionalisták szerint a per egy bosszúhadművelet, míg az egységpártiak úgy vélik, az alkotmánysértőknek számolniuk kell tetteikkel. Bár Spanyolország többi régiójában a lakosság elutasítja az elszakadást, ők a madridi politikai elit tehetetlensége miatt fogják a fejüket. Sokan abban bíznak, hogy a közelgő választás változást hozhat, ám a legfelsőbb bíróság már nyárig berendezkedett a maratoni meghallgatásokra.

Carles Puigdemontot, az önkéntes száműzetésben lévő politikust ábrázoló molinó Fotó: Reuters

Jóval több adót fizetünk be, mint amennyi visszajön, gyakorlatilag más tartományokat finanszírozunk. Közben Madridban figyelmen kívül hagynak minket, rengeteg spanyol például bojkottálja a katalán termékeket. Egy ponton belefárad az ember, és azt mondja: elég! – emeli ki.

A katalánok víziója egy olyan Katalán Köztársaság, amely önfenntartó, szociális kérdésekben nyitottabb Madridnál, saját nyelvét használhatja, és bizonyos szempontból „európaibb” álláspontot képvisel. A tartományban egyébként hivatalosan hétmillió ember él, így egy közel Magyarország nagyságú országot képzelnek el. A politikusok most egy újabb, Madrid által elismert referendumot akarnak tartani, híveik szerint a legjobb az volna, ha a tartomány deklarálná a köztársaságot – majd a nemzetközi közösség elkezdené elismerni őket.

Katalóniában 2015-ben kerültek kormányra a függetlenséget támogató pártok, amelyek ígéretet tettek, hogy 2017-ben függetlenségi népszavazást tartanak. Bár a spanyol kormány ehhez nem járult hozzá, a szavazásra jogosultak 43 százaléka vett részt (2,3 millió ember) a referendumon, és 92 százalékban az elszakadásra voksoltak. Madrid közben megpróbálta megakadályozni a szavazást: a rendőrségi akciók nyomán számos erőszakos incidens történt, amelyek kivizsgálása ma is folyamatban van.

Katalónia vezetése ezután kikiáltotta a függetlenséget, amely bár a gyakorlatban nem történt meg, fagyossá vált a viszony Barcelona és Madrid között. Leváltották a katalán kormányt, ­Mariano Rajoy akkori spanyol miniszterelnök pedig úgy döntött, jogi útra tereli a kérdést. Az elfogatóparancs nyomán a katalán vezetők hamarosan letartóztatásban találták magukat, néhányuk pedig külföldre menekült.

– Katalónia kérdése nem Barcelona és Spanyolország többi része közötti konfliktus, hanem egy ellentét a katalánok között – magyarázta lapunknak José Herrera, a FAES nevű madridi politikai elemzőközpont külkapcsolatokért felelős igazgatója.

– Azok, akik a referendumot szorgalmazták, rengeteg emberrel elhitették, hogy 2017 októberé­ben valóban függetlenné válhatnak. Hazudtak a katalánoknak, többek között azt hirdették, hogy Katalónia uniós tagország lehetne, valamint hogy gazdaságilag megállna a saját lábán. Katalónia kereskedelmének 80 százaléka Spanyolország többi részével folyik – emelte ki.

Szerinte nemcsak hiba, hanem felelőtlenség is volna az elszakadás, ami gazdasági válságba döntené a tartományt. José Herrera strukturális problémákról is beszámolt. – A katalán média nagy részét a függetlensé­giek uralják, és évtizedek óta meghatározzák az oktatás irányvonalát is. Ha egy katalán történelemkönyvet fellapozunk, azt olvashatjuk benne, hogy Katalónia egykoron független volt, ami egyszerűen nem igaz – mondja, hozzátéve, hogy a történelemhamisítás súlyos probléma, ha generációk kezdenek hinni benne.

Madridi ellenállás

Az elemző szerint a spanyol alkotmány biztosít egy utat arra, ha egy régió függetlenedni akar. – Amennyiben megvan ehhez a regionális parlament többségének szavazata, a referendum megtartását a madridi parlamentnél kell kérelmezni.

Elszakadást támogató tüntetőt vesznek őrizetbe februárban Barcelonában
Fotó: Reuters

Ha a spanyol törvényhozás kétharmados arányban rábólint, az alkotmány megváltoztatására van szükség, a módosítást pedig egész Spanyolországban meg kell szavazni. Ezt követően megrendezhetnek egy népszavazást, amelyen dönthetnek a függetlenségről – mondja. Erre azért van szükség, mert a kérdés nemcsak a katalánokat, hanem az egész országot érinti, emeli ki.

A katalán politikusok azzal érvelnek, hogy ez a folyamat azonnal elbukna a spanyol törvényhozáson vagy a harmincmillió spanyol szavazatán. Sokak szerint azonban létezhet egy másik út, mégpedig az, ha a baloldali kormány győzelmet arat az április végi parlamenti választáson. Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök ugyanis tavaly június­ban úgy került székébe, hogy a függetlenségi pártok támogatták. Most is hasonló történhet, és a baloldali kormányfő a támogatásért cserébe valamilyen módon engedélyezhet egy népszavazást – legalábbis ebben bíznak a katalánok.

Nem véletlen, hogy a kampány egyik legfőbb témája a katalán kérdés: miközben a jobboldal Spanyolország egysége mellett foglal állást, és puccsnak nevezi a katalán köztársaság kikiáltását, a baloldal ebben óvatosabb. – Nem jogi útra kell terelni a katalán kérdést. Nekünk kell megoldani ezt, politikusoknak: tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni! – kiabálja a szocialistákkal szövetséges Podemos Unidos pártcsoport vezetője, a hosszú hajú Pablo Iglesias egy pártrendezvényen. Kritikusai szerint a baloldal már fűt-fát megígérhetett a függetlenségieknek a támogatásért cserébe, azonban ezt nem árulhatja el a kiválást ellenző spanyol lakosságnak.

Kényelmesen berendezkedtek az újságírók a legfelsőbb bíróság sajtószobájában – ez már Madridban történik, ahol egy hónapja zajlanak a katalán politikusok ellen zajló per meghallgatásai.

Mindenkinek megvan a saját helye, már összebarátkoztak a különböző médiumok képviselői, és úgy néz ki, nem is kell sietniük az összepakolással, hiszen nyárig biztosan ez marad a munkahelyük.

A napokban jelentette be a bíróság, hogy folytatják a meghallgatásokat a kampány idején is, mintegy kilencven tanú részvételével, illetve húsvét hetére és az uniós választásokra sem állítják le azt.

Maratoni per

– Nem emlékszem, nem emlékszem ezekre – ismételgeti az egyik tanú, egy rendőrségi tisztségviselő, akit a bírónő a már két éve történt referendum minden részletéről kikérdez.

– Azon a napon találkozott nemzetközi megfigyelőkkel a szavazóurnák közelében? – faggatják tovább a fáradt tanút, aki csak a fejét vakarja. A meghallgatások nagy médiaérdeklődéssel indultak egy hónappal ezelőtt, és egy ideig úgy tűnt, mindenki az élőben közvetített bírósági perre figyel. Mára láthatóan már kicsit belefáradt a spanyol lakosság a maratoni ügybe. Sokak szerint maguk a bírák sem akarnak dönteni a kérdésben, ezért húzzák a végtelenségig a meghallgatásokat.

A vádlottak padján 12 politikus és civil szervezeti vezető ül, akire az ügyészség 7 és 25 év közötti börtönbüntetést kért közpénzekkel való visszaélés, illetve lázadás vádjával.

A leváltott katalán elnök, Carles Puigdemont és kormányának másik négy tagja nincs Madridban: ők külföldön tartózkodnak, az uniós bíróságok ugyanis nem tartják bűnösnek őket, csupán a referendum megszervezése során az állami pénzekkel való visszaélés miatt. – Mindez csak bosszú – véli egy fiatal katalán újságíró.

Szerinte az egész „politikai per” arról szól, hogy félelmet ültessenek el a katalán politikusokban, hogy ha folytatják a küzdelmet, akkor börtönbe kerülnek.

– Nyilvánvalóan nem lehetséges, hogy börtönbe kerüljenek – teszi hozzá, bár madridi kollégáitól erre csak szánakozó ajakbiggyesztést kap. Spanyolországban a lakosság döntő többsége elutasítja az elszakadást, amely akár lavinát indíthatna el más régiókban is. Abban azonban a legtöbben egyetértenek, hogy a bírósági per tévút: egy ilyen, érzelmeket felkorbácsoló, nemzeti és ideológiai vitát nem lehet bírói kalapáccsal megoldani.