Nem kapja meg az amnesztiát a volt katalán elnök
Az ügyében eljáró bíró elutasította az összes fellebbezést, és közölte, hogy Carles Puigdemont ellen az amnesztiatörvény ellenére érvényben marad a letartóztatási parancs.
Az ügyében eljáró bíró elutasította az összes fellebbezést, és közölte, hogy Carles Puigdemont ellen az amnesztiatörvény ellenére érvényben marad a letartóztatási parancs.

Carles Puigdemont múlt csütörtökön hét év bujkálás után Barcelonába érkezett, majd bohócot csinált a spanyol hatóságokból.

Carles Puigdemont ügyvédje pénteken bejelentette, hogy a csütörtöki abszurd barcelonai jelenetek után a szeparatista vezető elhagyta Spanyolországot anélkül, hogy letartóztatták volna.

Nem kegyelmezett az internet népe a volt katalán elnöknek.

Döbbenetes igazságszolgáltatási zűrzavar szemtanúja lett egész Spanyolország.

A legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, hogy nem vonja vissza a katalánok volt elnöke ellen kiadott nemzeti elfogatóparancsot.

A Legfelsőbb Bíróság azonban egyelőre nem hajlandó visszavonni a kegyelmi intézkedésben részesülő katalán politikai vezetők elleni elfogatóparancsot.

A Katalónia függetlenségét alkotmányellenesen kikiáltó politikus 2017 óta Brüsszelben bujkál.

Egykori szocialista vezetők is bírálják Pedro Sánchezt, amiért hajlandó eleget tenni a katalán szeparatisták követeléseinek.

Katalónia volt elnöke csak akkor tárgyal a szocialistákkal, ha garantálják neki az amnesztiát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

Fizikai erőszakkal is fenyegették a Hír TV stábját, válogatott trágárságokat vágtak a riporter fejéhez.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint változásra van szükség a hatalmi struktúrában.

A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

Tovább gyűlnek a rekordok az angol kiválóság pályafutásában.

Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.