Már készíti a katalánoknak szánt amnesztiatörvényt a spanyol baloldal

Egykori szocialista vezetők is bírálják Pedro Sánchezt, amiért hajlandó eleget tenni a katalán szeparatisták követeléseinek.

2023. 09. 08. 13:55
SPAIN-POLITICS-PARLIAMENT Fotó: JAVIER SORIANO
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyol baloldal megkezdte a katalánok által követelt amnesztiatörvény kidolgozását. A szocialista párt (PSOE) legfőbb szövetségese, a Yolanda Díaz vezette szélsőbaloldali Sumar húszfős csapata azután látott neki a munkának, hogy hétfőn a pártvezető személyesen találkozott Carles Puigdemont-nal, a katalánok volt vezetőjével, aki 2017 óta Belgiumban bujkál a hatóságok elől, amiért alkotmányellenesen kikiáltotta Katalónia függetlenségét. 

Puigdemont közölte, hogy csak akkor hajlandó a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnöki beiktatásáról tárgyalni, ha megadják neki és társainak az amnesztiát, valamint biztosítják a lehetőséget a katalán önrendelkezésre. 

A Sumar szerint az amnesztiának semmi akadálya, ugyanis a spanyol alkotmány ezt nem tiltja, és már a szocialisták sem tiltakoznak ellene, miközben korábban ez a kérés jelentette számukra a vörös vonalat. Sánchezék azonban a Díaz–Puigdemont találkozó után már azt közölték, hogy nyitottak a párbeszédre, és megvizsgálnak minden lehetőséget annak érdekében, hogy Spanyolországban végül folytatódhasson a progresszív kormányzás. 

A szocialisták tervezett lépésének visszásságát semmi sem reprezentálja jobban, mint hogy két volt vezetőjük is elítéli a tervezett amnesztiatörvényt. Felipe González, aki 1982-től 1996-ig volt Spanyolország szocialista miniszterelnöke egy rádióinterjúban közölte, hogy a júliusi előre hozott parlamenti választásokon szó szerint „nehezére esett” saját pártjára szavazni. 

Abban egyetért Sánchezzel, hogy a katalán konfliktust hátra kell hagyni, de ezt az alkotmányon belül kell megtenni, márpedig 

az amnesztiának és az önrendelkezésnek az alaptörvény keretein belül sosem volt helye

– jelentette ki. 

Hozzátette azt is, hogy „Spanyolországnak sok spanyol nemzetének kell maradnia”, utalva ezzel arra, hogy a gyeplőt ma már inkább a katalán és baszk nacionalisták fogják, akik nélkül Pedro Sánchez kormánya nem lett volna képes törvénykezni az elmúlt években. 

Az egykori szocialista alelnök, Alfonso Guerra is csatlakozott González aggodalmaihoz és arra kérte Pedro Sánchezt, hogy ne tegyen eleget a katalánok követelésének, mert az nemcsak alkotmányellenes, hanem „igazságtalan” és „tisztátlan is”. Az amnesztia megadása a szeparatista vezetőknek azt jelentené számára, hogy a szocialista párt szakít a 45 évvel ezelőtt kezdődött demokratikus rendszerrel. Úgy fogalmazott: 

Az amnesztiát a múlt eltörlésére adják. Amikor 1977-ben ez megtörtént, a diktatúra eltörlése és a demokrácia beindítása volt a cél. Ha most eltöröljük a függetlenek bűneit, akkor véget vetünk ennek a demokratikus szakasznak.

Yolanda Díaz és Carles Puigdemont találkozója szerinte a „demokrácia elleni gyalázat” volt, ami „mindent a feje tetejére állít, amiben egy demokrata hisz”. Nem habozott kritizálni Puigdemont személyét sem. Közölte: 

ez az ember puccsot hajtott végre, az ország egy részét független köztársasággá nyilvánította, majd gyáván Waterlooba menekült, mint egy kis szintű gengszter, hogy elkerülje a felelősségre vonást.

A szélsőbaloldali politikusok a kritikákra csak annyit mondtak, hogy az egykori szocialista vezetők a saját korszakukban ragadtak, és nem értik, hogy az ország már másképp működik és más értékeket kell képviselnie. Alberto Núnez Feijóo, a konzervatív Néppárt (PP) vezetője – aki megnyerte a júliusi előre hozott választásokat, de nem ért el annyi szavazatot, amivel önállóan kormányt tudott volna formálni – közölte: „ha Sánchez az amnesztiatörvényt is beemelte volna kampányába, akkor más lett volna a választások végeredménye”.

VI. Fülöp király Feijóót kérte fel elsőként a kormányalakításra. Beiktatásáról szeptember 26–27-én szavaz az országgyűlés, de gyakorlatilag borítékolható a veresége, ugyanis nem tudja megszerezni a miniszterelnöki poszthoz szükséges többséget. Bukása esetén Pedro Sánchez kapja meg a lehetőséget arra, hogy kormányt állítson az ország élére, de mivel neki sincs meg a szükséges támogatottsága, sorsa Puigdemont pártjának kezében van (Együtt Katalóniáért – Junts per Catalunya), mely a választásokon megszerzett hét mandátumával lehetővé teheti az újabb Sánchez-kormány beiktatását. 

Borítókép: Pedro Sánchez (Fotó: AFP/Javier Soriano)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.