időjárás -1°C Mária 2021. December 8.
logo

Show-műsor lehet az elnökjelölti vita

Dunda György (Ungvár)
2019.04.08. 13:54
Show-műsor lehet az elnökjelölti vita

Egy héttel az ukrajnai elnökválasztás első fordulója után mindenki a regnáló államfő, Petro Porosenko és kihívója, az első forduló fölényes nyertese, Volodimir Zelenszkij elnökjelölti vitájára kíváncsi. Kettejük összecsapása rendhagyó lesz, igazi látványosságnak ígérkezik, hiszen több mint hetvenezer ember előtt kerülhet rá sor a kijevi Olimpiai Stadionban.

Az ukrán központi választási bizottság tegnap tette közzé a hivatalos végeredményt. E szerint Volodimir Zelenszkijre több mint 5,7 millió voks érkezett (30,24 százalék), Petro Porosenko valamivel több mint 3 millió szavazatot kapott (15,95 százalék), Julija Timosenko pedig 2 és fél millió igent gyűjtött (13,40 százalék). A második és harmadik helyen végző két jelölt között 482 ezer voks döntött, amit érdemben a „gázhercegnő” ellenében indított Jurij Timosenko nevű honatya sem befolyásolt, mert támogatottsága csupán 0,6 százalékos volt, tehát nem az így elveszített 117 ezer vokson múlott az ellenzéki politikus asszony sorsa.

A korábbi miniszterelnök azonban továbbra is kitart amellett, hogy Petro Porosenko hivatalban lévő elnök csalás útján jutott be a második fordulóba, ennek ellenére mégsem fordul jogorvoslatért, mert értelmetlennek ítéli azt. Indoklása szerint azért, mert az elnök „privatizálta” az ukrajnai igazságszolgáltatást. Timo­senkónak ez volt zsinórban a harmadik elnökválasztási veresége, elemzők szerint ez a kudarc már politikai nyugdíjazását vetíti előre, de maga az érintett nem így gondolja, már most jelezte: innentől kezdve minden erejével az őszi parlamenti választásokra készül. A színfalak mögött arról is suttognak, hogy összefogás várható pártja és Zelenszkij között, s akár ők képezhetik az új koalíciót is az ősszel felálló új kijevi radában.

Zelenszkij mindenesetre máris adna egy megbízást az ukrán politika nagyasszonyának. Azt találta ki, hogy legyen ő az elnökjelölti vita döntőbírója. A showman eddigi foglalkozását nem meghazudtolva videóüzenetben hívta ki vitára Porosenkót, de nem az elnökválasztásról szóló törvényben előírt állami tévé stúdiójába, hanem a kijevi Olimpiai Stadionba. Feltételül szabta, hogy valamennyi tévécsatorna közvetíthesse, továbbá előtte mindketten essenek át alkohol- és drogteszten. Porosenko elfogadta a stadionra és az orvosi tesztekre vonatkozó feltételeit, és péntek reggel meg is jelent a létesítmény orvosi szobájában a kért minták leadására. Az eseményen ­hiányolta Zelenszkijt, akitől több férfiasságot kért, hogy ne bújjon a kamerák és a közösségi média álarca mögé, hanem szemtől szembe beszélgessenek. Megjelölt három fő vitatémát is: az ország védelmi képességeinek biztosítása, a külpolitikai irányvonal és az állampolgárok alkotmányos és szabadságjogainak szavatolása.

Petro Porosenko aligha lesz képes csökkenteni a hátrányát
Fotó: Reuters

Volodimir Zelenszkij egy magánklinikán adott vért, mert nem bízik a stadion orvosi stábjában. A vitára április 14-én kerítene sort a hivatalban lévő elnök, szeretné, ha azt minél hamarabb megrendeznék, mert abban bízik, hogy erőszakos stílusával, politikai jártasságával kellemetlen szituációk sorába képes belerántani a rutintalan elnökjelöltet, aki egyébiránt nem is titkolja: az eddigi elnökökkel szemben ő csapatban gondolkodik. Máris feltűnt körülötte két olyan arc, akik már ismertek a politikában: Olekszandr Daniljuk korábbi pénzügyminiszter és Aivaras Abromavicius volt gazdaságfejlesztési tárcavezető. Mindketten azért távoztak a kormányból, mert nem értettek egyet a hatályos irányvonallal, és nyíltan beszéltek a mindent ellehetetlenítő korrupcióról. Felmerült még Mihail Szaakasvili volt grúz államfő, Odessza egykori kormányzójának neve is, akit Porosenko gyakorlatilag kitoloncolt Ukrajnából.

Politológusok az április 21-i, második forduló előtt azt taglalják, lehet-e reális esélye Porosenkónak megfordítani az eredményt. Azok vannak többségben, akik azt mondják, hogy aligha, maximum csak csökkenteni lesz képes a jelenlegi, dupla szavazatszámbeli különbséget. Zelenszkij csupán öt megyében nem végzett az első helyen, kettőben Porosenko, kettőben Jurij Bojko Janukovics-párti politikus, egyben pedig Timosenko győzött. Kárpátalján az országos átlagnál is nagyobb, 38,35 százalékos aránnyal nyert a humorista, Timosenko 15,7, Porosenko 11,39 százalékkal zárt. A magyarok lakta Bereg-vidéken eleve elsöprő, 44,59 százalékos eredményt produkált Zelenszkij, itt Porosenko támogatottsága 8 százalék alatt maradt.

Felszámolná a korrupciót

Volodimir Zelenszkij ukrán ellenzéki elnökjelölt kampánycsapata tegnap közzétette az interneten azokat a lépéseket, amelyekkel szerintük megfékezhető a kiterjedt korrupció Ukrajnában. – Nem kell feltalálni a biciklit. Régóta ismert, hogy mit kell tenni. Egyszerűen eddig sohasem volt meg hozzá a politikai akarat – hangsúlyozták. A csapat az ítélkezés függetlenségének megvalósítása érdekében javasolja egy legfelsőbb gazdasági bíróság külföldi szakértők bevonásával történő felállítását, továbbá azt, hogy az erőszakszervezetek hatásköre ezentúl ne terjedjen ki a gazdasági jellegű bűncselekményekre, vagyis ne ők indítsanak eljárást és folytassanak nyomozást, hanem az ilyen ügyekre létrehozott független korrupcióellenes hatóságok. Alapelvként fogalmazták meg Zelenszkijék, hogy a büntetésnek olyan súlyosnak kell lennie, ami felülmúlja a korrupcióból származó hasznot. (MTI)