„Egyetlen szakértő sem hiszi, hogy a hajtincs igazi” – jelentette ki a német művészettörténész a Leonardo él című, az év végéig megtekinthető kiállításon látható darabról.
A csütörtökön közszemlére tett hajtincs egy amerikai gyűjtemény darabja. A szervezők szerint a franciaországi Amboise-ben 1519. május 2-án elhunyt művész hajából származik. A hajfürttel együtt bemutattak egy bronzgyűrűt is, amelyet állítólag Leonardo viselt.
Az élete utolsó éveiben betegeskedő, egy olasz kutatás szerint feltehetően több szélütésen is átesett festőművész I. Ferenc francia király meghívására érkezett a városba, ahol egy újabb roham okozhatta a halálát. Feltételezett maradványait őrző sírja az amboise-i királyi kastély Szent Hubertusz kápolnájában található.
Eike Schmidt szerint azonban nagyon valószínűtlen, hogy a haját relikviaként megőrizték volna, mivel ez a szokás nem volt jellemző a reneszánszra, csak a romantika korában, a 19. században vált elterjedtté. Szerinte az állítólagos ereklye arra sem érdemes, hogy részletesebben foglalkozzanak vele.
A hajtincs bemutatását Alessandro Vezzosi, a kiállítás egyik szervezője világpremierként jelentette be. A relikvia francia eredetéről szóló dokumentumot is bemutatják a kiállításon. A szervezők azt is közölték, hogy DNS-vizsgálattal akarják hitelesíttetni a hajtincset.
Vezzosi, a reneszánsz kor kutatója hangsúlyozta, nem állítják „100 százalékosan”, hogy Leonardo hajszálairól van szó, de most lehetőség van arra, hogy a belőle nyerhető DNS-t összehasonlítsák a polihisztor lángelme Toszkánában élő és franciaországi, spanyolországi sírokban talált elhunyt leszármazottainak genetikai örökségével. Leonardo sírjának megbolygatását nem tervezik, a DNS-teszt elvégzéséhez elegendőek az élő és halott leszármazottaktól származó minták – mondta Vezzosi, aki a következő hónapokra ígérte a vizsgálat eredményét.
A képkeretbe applikált hajtincs néhány tucat világos – fehértől a szőkéig terjedő – hajszálból áll, és a „Leonardo da Vinci haja” olvasható mellette franciául. Az állítólagos relikviák a múlt századra és egy amerikai gyűjtőre vezethetők vissza, tőle egy másik, szintén amerikai és névtelenséget kérő gyűjtő vásárolta, aki az évforduló alkalmából kapcsolatba lépett az olasz kutatókkal.