Japán is Amerikától vesz vadászgépeket

Mártonffy Attila
2019. 05. 28. 12:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2011-ben beszerzett eddigi negyvenkettő mellé Japán további százöt darab F–35-ös vadászbombázót fog vásárolni az Egyesült Államoktól – jelentette be Donald Trump Tokióban, Abe Sindzó japán kormányfővel tartott tegnapi tárgyalásai után. – Az Egyesült Államok támogatja Japán erőfeszítéseit védelmi kapacitásainak javítására, és az elmúlt hónapokban már küldtünk is nagy mennyiségű katonai felszerelést – közölte az amerikai elnök . A négynapos szigetországi látogatáson tartózkodó Trump továbbá arra kérte vendéglátóját az MTI szerint, hogy vesse latba Iránnal fenntartott jó viszonyát, hogy Washington párbeszédet kezdhessen Teheránnal. Sajtóhírek szerint Abe a jövő hónapban iráni látogatást tervez, hogy megpróbálja oldani a Washington és Teherán közötti feszültséget.

Trump kitért az amerikai–japán kereskedelmi kapcsolatokra is, mondván, az a célja, hogy felszámolja az útjukban álló korlátokat, és az amerikai exportot a japánnal egy szintre emelje. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hamarosan még több kedvező bejelenteni valója lesz a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokról. – Hihetetlenül nagy a kiegyensúlyozatlanság a kereskedelmi mérlegben, Japán évek óta hatalmas előnyt élvez. Ragyogó üzletemberek és remek tárgyalók, s ez kemény helyzetbe hozott minket – mondta. Abe csak annyit közölt, megállapodott Trumppal a kétoldalú tárgyalások felgyorsításáról. A felek megállapodtak az űrkutatásban történő együttműködésben is. Ahogy az amerikai elnök mondta, nagyon hamar együtt fognak menni a Holdra és a Marsra, hozzátéve, katonai szempontból jelenleg nincs fontosabb terület a világűrnél.

Koreai fogság

Donald Trump és felesége, Melania tokiói tartózkodásuk alatt vendéglátójuktól kísérve találkoztak azokkal a japánokkal is, akiknek rokonait észak-koreai ügynökök azzal a céllal rabolták el az 1960-as és 70-es években, hogy később hazájuk elleni kémkedésre bírják őket. Az amerikai elnök megígértre, hogy Abe Sinzo miniszterelnökkel mindent el fog követni, hogy a még távol lévők mihamarabb hazakerüljenek. Phenjan 2002-ben ismerte be, hogy évtizedekkel ezelőtt elraboltatott tizenhárom japán állampolgárt. Tokió szerint tizenheten voltak, ötöt közülük már visszaküldtek. Észak-Korea azt állítja, hogy nyolcan már meghaltak, négyen pedig sose léptek be Észak-Korea területére. Abe kijelentette, addig nem nyugszik, amíg az összes elrabolt személy elő nem kerül, s ebben Trump segítségét kérte. Abe egyébként a Reuters szerint nemrégiben azt mondta, hogy kész feltételek nélkül találkozni Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Eddig a csúcstalálkozót az elrablottak visszaszállításához kötötte.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.