Július 23-án jelentik be, hogy ki lesz a brit Konzervatív Párt új vezetője

Forrás: MTI2019. 06. 25. 20:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A frakciószavazások lezárulta után közvetlenül a William Hill irodáiban Boris Johnson győzelmére 1/12-es kiírással lehetett fogadni. Jeremy Hunt győzelmét a cég akkor még 8/1-es kiírással kínálta játékra. Ezek a kiírások 100 fontos tétre Johnson esetében 108,33 font, Jeremy Hunt győzelmének esetére 900 font bruttó pénznyereményt ígértek. Az esélykiírások szűkülése mögött valószínűleg az a magánéleti botrány áll, amelynek hírei a hétvégén öntötték el a brit lapok első oldalait és azóta is központi helyen szerepelnek a vezetőválasztási folyamatról szóló beszámolókban. Johnson és élettársa, Carrie Symonds lakásszomszédai péntek hajnalban kihívták a rendőrséget, miután csapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár lakásából. Az egyik szomszéd hangfelvételt is készített a falon keresztül, és ezt eljuttatta a The Guardian című baloldali brit napilapnak, amely közölte a felvételt. Ezen hallatszott, amint Carrie Symonds felrója, hogy Johnson vörösborral öntötte le a kanapét, majd a veszekedés elfajul, és Carrie Symonds azt kiabálja, hogy „szállj le rólam”, illetve azt, hogy „tűnj el a lakásból”. A kivonuló rendőrjárőr azt állapította meg, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.

A botrány óta elvégzett gyorsfelmérések szerint azonban érzékelhetően csökkent Johnson támogatottsági előnye a konzervatív szavazók körében. A volt külügyminiszter ugyanakkor folyamatosan, minden interjúban mereven visszautasítja a válaszadást az ügyet firtató kérdésekre, azzal a visszatérő érvvel, hogy magánélete nem érdekli a választókat és nem tisztességes, hogy barátnőjét megpróbálják belerángatni a kampányba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.