Phenjan figyelmeztette Washingtont

Két rövid hatósugarú rakétát lőtt fel csütörtökön Észak-Korea: a dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban.

2019. 07. 26. 15:54
Indítják a rövid hatósugarú rakétát Fotó: MTI/EPA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Phenjan ráadásul ezúttal nem a levegőbe beszél, hiszen Kim Dzsong Un és Donald Trump első, tavaly júniusban megvalósult szingapúri találkozójának – a konkrétumok homályossága ellenére – éppen az volt a legnagyobb hozománya, hogy míg az észak-koreai vezető elkötelezte magát a teljes atomfegyver-mentesítés mellett, az amerikai elnök ígéretet tett a hadgyakorlatok felfüggesztésére. A pontatlan részletek azonban mindkét fél számára eltérő értelmezést nyújtanak, Washington ugyanis – éppen a tárgyalások sikeressége érdekében – idén már valóban nem tartja meg az Ulchi-Freedom névre keresztelt, éves szinten az egyik legnagyobbnak számító hadgyakorlatát Szöul­lal, annak jogát azonban a szövetségesek fenntartották, hogy az előbbinél jóval kisebb volumenű, 19-2 Dong ­Maeng nevű, főként számítógéppel szimulált gyakorlatot megtartsák augusztusban. Phenjan azonban – mint azt előre jelezte – ezt a szingapúri nyilatkozat megsértéseként értelmezi. Elemzők szerint mindenesetre a rakétakísérletek azt jelzik, Észak-Korea nem riad vissza attól, hogy – miközben a tárgyalások felé vezető ajtót nyitva hagyja – nagyobb nyomást helyezzen Washingtonra.

Különös szerzetes

Buddhista szerzetesnek adta ki magát az az észak-koreai kém, akit elfogott a dél-koreai elhárítás. Az esetről a szöuli Nemzeti Hírszerzési Ügynökség adott hírt tegnap, és érdekessége, hogy kilenc év után ez az első északról beszivárgott ügynök, akiről a hatóságok beszámoltak. A szűkszavú közlemény szerint a férfi korábban már járt Dél-Koreában, majd nagyjából egy évvel ezelőtt hamis papírokkal tért vissza. Az ­észak-koreai hírszerzésnek dolgozó, negyvenes éveiben járó férfit júniusban fogta el a dél-koreai elhárítás, azt megelőzően buddhista szerzetesnek adva ki magát az ország különböző vallási helyein gyűjtött információt. Tevékenységének pontos célját a hatóságok nem kommentálták, azt ugyanakkor leszögezték, a kém nem merényletet készített elő. B. V.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.