Borús képest fest a minap közzétett ENSZ-jelentés Európa közeljövőjéről: a világszervezet beszámolója szerint ugyan az elmúlt hónapokban visszaesett a kontinensen a terrorcselekmények száma, ez azonban csak átmeneti. A nyugalmi időszaknak hamarosan azok a dzsihadista harcosok vethetnek véget, akik külföldiként harcoltak az Iszlám Állam oldalán, majd a kalifátus felszámolása után visszatértek Európába.
Az ENSZ-tagországok titkosszolgálatainak információin alapuló jelentés emlékeztet, körülbelül hatezer európai állampolgársággal rendelkező személy utazhatott Irakba és Szíriába (összesen mintegy harmincezer külföldi állampolgár a világ minden tájáról), hogy a terrorszervezetekhez csatlakozzon. Közülük mintegy kétezren térhettek vissza, egyharmaduk meghalhatott a harcokban, mintegy kétezren pedig továbbra is Szíriában, illetve a polgárháborús ország körüli államokban húzódhatnak meg.
Komoly fenyegetettséget jelentenek továbbá a börtönbüntetésüket töltő dzsihadista harcosok is, az uniós tagállamok minden erőfeszítése és „deradikalizációs” programja ellenére ugyanis a büntetőintézetek falain belül jellemzően tovább radikalizálódnak, befolyásuk ráadásul a börtönökön kívül is jelentős, írta a The Guardian brit napilap a jelentésre hivatkozva. Óriási problémát jelent az is, hogy hamarosan szabadulhatnak azok, akik elsőként tértek vissza Európába Szíriából, a tagok egy része pedig csatlakozhat más szélsőséges szervezetekhez, például az al-Kaidához, de új csoportosulások is létrejöhetnek.

Fotó: Reuters
Noha az Iszlám Állam kalifátusa a nemzetközi terrorellenes koalíció és a helyi, elsősorban kurd harcosoknak köszönhetően megsemmisült, bizonyíték van rá, hogy a szervezetnek továbbra is mintegy 50 és 300 millió dollár közötti összeghez van hozzáférése. Ennek egy részét propagandára fordítják, hogy a világhálón fenntartsák a „virtuális kalifátust”, illetve a látszatot, miszerint a terrorszervezet a mai napig erős és nagy befolyással bír. Ha eljön az ideje és megtalálják a megfelelő helyszínt, akkor a szervezet irányíthatja és megkönnyítheti az Iszlám Állam által inspirált radikálisok törekvéseit – áll a jelentésben.