Washington azzal indokolta döntését, hogy megítélése szerint Moszkva megsértette az 1987-ben kötött szerződésben foglaltakat.

Ez okozhatta a szörnyű katasztrófát?
Kettős hajtóműhibát sejt a háttérben a tapasztalt pilóta.
Washington azzal indokolta döntését, hogy megítélése szerint Moszkva megsértette az 1987-ben kötött szerződésben foglaltakat.
Az Egyesült Államok már fél évvel ezelőtt bejelentette, hogy felbontja a szerződést, ha azt Oroszország továbbra sem tartja be.
„Az Egyesült Államok nem marad részese olyan szerződésnek, amelyet Oroszország szándékosan megsért” – szögezte le pénteken közzétett nyilatkozatában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Hozzátette, hogy az orosz magatartás veszélyezteti a legfőbb amerikai érdekeket, mivel a szerződésben tiltott rakétarendszert fejleszt és telepít, ami fenyegetést jelent az Egyesült Államokra és szövetségeseire egyaránt.
Amerikai állítások szerint Moszkva Oroszország nyugati, európai részébe több rakétarendszert is telepített, amelyekkel csapást mérhet létfontosságú európai célpontokra.
Oroszország tagadja mindezt, és azzal vádolja Washingtont, hogy csupán ürügyet keresett a szerződés felbontására, amelyet egyébként is felmondott volna, hogy új rakétákat fejleszthessen.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár bejelentette pénteken Brüsszelben: ezzel a nappal hatályos lett az Egyesült Államok azon döntése, hogy felfüggeszti részvételét a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésben (INF).
Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei fél évvel ezelőtti figyelmeztetése ellenére Oroszország továbbra is megsérti a szerződést – tette hozzá.
A főtitkár sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy Oroszország nem mutatott semmiféle hajlandóságot, illetve nem tett lépéseket arra, hogy visszatérjen a szerződésben rögzített kötelezettségei teljesítéséhez.
A szerződés felfüggesztésének minden következménye miatt a felelősség Oroszországot terheli, az Egyesült Államok döntése pedig a szövetségesek teljes támogatását élvezi – tette hozzá.
Kettős hajtóműhibát sejt a háttérben a tapasztalt pilóta.
A menetben ukrán katonák is részt vettek.
Putyin úgy véli, hogy a globális liberalizmusnak vége.
Az iráni rakétakilövő rendszerek mintegy egyharmadát megsemmisítették.
Mi magyarok nem szoktuk bedobni a törülközőt, sem akkor, sem most
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Megszavazták: íme Magyarország top 5 legjobb szabadstrandja
Ficónak végképp elege lett az EU-ból: Szlovákia a falhoz állította Ursula von der Leyenéket – vagy kiengesztelik vagy olyat tesz, amit eddig még soha
Telt házzal indul a balatoni szezon: nem találod ki, mi a nyár új slágere
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Mindenki felhördült: elképesztő ítélet született a gyerekeit verő edző ügyében
Sorsoltak az NB I-ben: örökrangadóval kezd a Fradi
Valter Attila és a csapattársa sem lehet boldog a Tour de France előtt
Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
A Slava Ukraini zengett Bécsben
Dráma Milák Kristóf körül: elúszik az idei világbajnokság is
Kettős hajtóműhibát sejt a háttérben a tapasztalt pilóta.
A menetben ukrán katonák is részt vettek.
Putyin úgy véli, hogy a globális liberalizmusnak vége.
Az iráni rakétakilövő rendszerek mintegy egyharmadát megsemmisítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.