Iráni eredetűek voltak azok a fegyverek, amelyeket a szaúdi olajlétesítmények ellen a hét végén végrehajtott támadások során használtak – állította a húszi síita lázadók ellen Jemenben harcoló szaúdi vezetésű koalíció a vizsgálat előzetes eredményeire hivatkozva. Turki al-Máliki ezredes, a koalíció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: folyamatban vannak a vizsgálatok annak meghatározására, hogy honnan indították a támadásokat. Hozzátette: az előzetes vizsgálat arra enged következtetni, hogy a támadást nem Jemen területéről hajtották végre.
A szaúd-arábiai Saudi Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját szombaton érték dróntámadások. A szaúdi energia-infrastruktúrát több támadás érte azóta, hogy Rijád az arab katonai koalíció vezetőjeként beavatkozott Jemenben a húszik ellen, az idén május és augusztus között is. A szombati támadások végrehajtójaként a jemeni húszi síita lázadók jelentkeztek, akik hétfőn a szaúdi célpontok elleni újabb támadásokkal fenyegetőztek. „Bárhová és bármikor elér a kezünk” – intézte szavait a szaúdi kormányzathoz Jahja Szarí, a lázadók szóvivője. Szarí felszólította Rijádot, hogy „vizsgálja felül számításait, és vessen véget a Jemen elleni agressziójának és blokádnak”. A húszik az iráni Press TV szerint arra szólították fel a Szaúd-Arábiában tartózkodó külföldieket, hogy hagyják el a Saudi Aramco létesítményeit, mivel még mindig célpontnak tekintik, s bármikor megtámadhatják azokat.

Fotó: Reuters
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a húszikat támogató Iránt tette felelőssé a támadásokért, ám közölte: semmi sem támasztja alá azt, hogy Jemenből vagy Irakból indult volna a támadás. Néhány iraki és külföldi sajtóorgánum ugyanis az Irakban aktív, Irán-barát fegyveres csoportokat tette felelőssé. „Az amerikai kormány készen áll a válaszadásra” – írta Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. „Van okunk azt hinni, hogy tudjuk, ki követte el. A bizonyítékoktól függően csőre töltve várunk, de még várjuk a szaúdi királyság álláspontját is” – hangoztatta. Amerikai demokrata párti politikusok ugyanakkor visszautasították, hogy Pompeo Iránnal azonosította a jemeni húszikat. Ben Rhodes, a Fehér Ház korábbi külpolitikai tanácsadója „hihetetlenül buta, tisztességtelen és veszélyes dolognak” nevezte az amerikai diplomácia irányítójának kijelentését. Chris Murphy szenátor leszögezte: „a szaúdiak naponta bombázzák és lövik a húszikat a mi segítségünkkel. Nekünk azon kellene munkálkodnunk, hogy véget vessünk a háborúnak”. A republikánus politikusok körében sincs egyetértés a helyzet és a válaszlépések megítélésében. Lindsey Graham dél-karolinai szenátor például iráni olajfinomítók elleni csapásméréseket javasolt, Rand Paul kentuckyi szenátor azonban azt hangsúlyozta a CNN hírtelevízióban, hogy minden erőszakos megtorlás Iránnal szemben nagy tévedés lenne, és „regionális konfliktust robbantana ki”.