Elsöprő győzelmet arattak a tüntetőkkel rokonszenvező demokráciapárti jelöltek Hongkongban a példátlan részvétellel megtartott vasárnapi helyhatósági választásokon. A 18 választókörzetből tizenhétben szereztek többséget a tanácstestületben, függetlenül attól, hogy szegényebb vagy jómódú, viszonylag nyugodt külvárosi vagy összecsapások tépte belvárosi kerületről volt-e szó. A 452 mandátumból 327-et a demokráciapártiak, 45-öt a függetlenek, hatvanat pedig a Peking-párti jelöltek vittek el. Vasárnapig a leváltott testületek mind a tizennyolc kerületben Peking-barát ellenőrzés alatt álltak – foglalja össze az eredményt a hongkongi South China Morning Post.
Hétfőn kiadott nyilatkozatában Carrie Lam kormányzó kijelentette: „Számos elemzés és értelmezés látott napvilágot az eredményekről, s köztük csak kevés olyan volt, amely az emberek fennálló helyzettel kapcsolatos elégedetlenségét és mélyen gyökerező társadalmi problémákat tükrözött volna.” Hozzátette: tisztelettel meg fogják hallgatni az emberek véleményét, és ezekre az észrevételekre nagyon komolyan fognak válaszolni. Lam mindazonáltal azzal igyekezett kisebbíteni a „demokraták” győzelmét, hogy a tanácsnokok kizárólag helyi ügyekben dönthetnek, mint például a szemétszállítás vagy az utcák karbantartása. Elemzők mindazonáltal rámutatnak, hogy a Peking-pártiak lesújtó veresége kikényszerítheti Hongkong belső politikai rendszerének átalakítását, miközben egyre tarthatatlanabb lesz Carrie Lam helyzete.

Fotó: Reuters
Peking óvatosan reagált a fejleményekre, ugyanakkor további támogatásáról biztosította a kormányzót. Keng Suang (Geng Shuang) külügyi szóvivő azt hangoztatta, hogy Kína eltökélt az egy ország, két rendszer elvének fenntartása mellett. Álláspontja szerint Hongkongban az a legsürgetőbb feladat, hogy gátat vessenek a rendszerellenes tüntetések nyomán immár fél éve tartó erőszaknak és helyreállítsák a rendet. A Tokióban tartózkodó Vang Ji (Wang Yi) külügyminiszter pedig azt nyilatkozta újságíróknak a távirati iroda szerint, hogy akárhogy is alakuljon a helyzet Hongkongban, a különleges közigazgatási státussal bíró város változatlanul Kína része marad. Mint hangsúlyozta, a Hongkong stabilitásának és fejlődésének aláásását célzó kísérletek soha nem válhatnak sikeressé.