A jogászok szerint ez röviden annyit jelent: Harrynek és Meghannek át kell mennie a szokásos bevándorlási eljárásokon. A szakemberek szerint a pár akkor járna jobban, ha Meghan nyújtana be letelepedési kérelmet, míg Harry kísérő-eltartottként venne részt a folyamatban: a 38 éves egykori színésznő helyzetét könnyíti, hogy korábban már egy sorozat szereplőjeként vállalt munkát Kanadában, ráadásul Harryvel szemben főiskolai végzettséggel is rendelkezik.
Amennyiben Harry lenne a fő kérvényező, a helyzet bonyolultabb lenne, a Green and Spiegel bevándorlási ügyvédi iroda számításai szerint pedig a herceg egyáltalán nem számít versenyképes jelentkezőnek.
A kanadai bevándorlási eljárás fő elve ugyanis az, hogy az országba érkező bevándorlók és menekültek többségét maga az állam, illetve a tartományok választják ki, legtöbbször végzettségük vagy munkatapasztalatuk szerint, így általában ők az átlagos kanadaiaknál jóval iskolázottabbak.
A bevándorlási, menekültügyi és állampolgársági hivatal nyilatkozata szerint egyébként turistaként legfeljebb hat hónapig tartózkodhatnak az országban megszakítás nélkül, azonban ha a pár ennél hosszabb távra tervez, akkor célszerű minél hamarabb kérvényezniük a letelepedési engedélyt.
Francia nyelvismerettel a pár szert tehetne némi pluszpontra, a szabályok értelmében azonban angol nyelvből is mindenképp vizsgázniuk kellene, függetlenül attól, hogy az az anyanyelvük vagy sem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!