Egy csapásra világhírűvé vált Meng Hung-vej, az Interpol egykori igazgatója, amikor felesége 2018 októberében egy sajtókonferencián tudatta a világgal, hogy férjének nyoma veszett. Meng Párizsból utazott haza Pekingbe szeptember végén, nem sokkal landolása után azonban egy véres kést ábrázoló hangulatjelet üzent vissza a feleségének. A sajtó a kezdetektől gyanította, hogy Meng eltűnésében a kínai hatóságoknak szerepe lehet, amit hamarosan a pekingi belügyminisztérium megerősített.
A Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezetet vezető kínai hivatalnokról később kiderült, hogy 14,5 millió jüan, vagyis mintegy 600 millió forint kenőpénz elfogadása miatt emeltek vádat ellene hazájában. Azonnal menesztették a közbiztonsági tárca miniszterhelyettesi tisztéről és kizárták a kommunista pártból is, majd bírósági tárgyalás indult az ügyében. Ez zárult le tegnap, a taláros testület döntése szerint kenőpénzek elfogadása és hivatali pozícióval történő visszaélés miatt tizenhárom és fél év börtönbüntetésre, valamint kétmillió jüan, azaz 87 millió forint bírság megfizetésére ítélték. A bíróság közleményéből az is kiderült, hogy az elítélt nem kíván fellebbezni az ítélet ellen.

Fotó: Europress/AFP
Az ügy egy 2012-ben indult, nagyszabású politikának a következménye, hivatalba lépését követően Hszi Csin-ping kínai elnök harcot indított a korrupció ellen. Ezért azóta több mint másfél millió köztisztviselő részesült büntetésben. A közvélemény által pozitívan méltatott kampányt azonban sokan azzal vádolják, hogy sok esetben eszközként szolgál Hszi számára politikai ellenlábasainak ellehetetlenítésére.
Ezzel vádolja a kínai elnököt Meng Hung-vej felesége, Grace Meng is. Az asszony két gyermekükkel együtt politikai menedékjogot kapott Franciaországban Meng letartóztatását követően, azóta állítja, hogy házastársát politikai okokból állították félre. A South China Morning Post korábbi cikke szerint olyan eredményesen lobbizott férje védelmében, hogy Meng fogva tartásával Emmanuel Macron is foglalkozott. Állítólag a francia államfő kitért az ügyre, amikor Hszi Csin-pinggel tárgyalt a kínai államfő tavaly tavaszi párizsi látogatásakor.