A Deutsche Welle megjegyzi, Pretoriának jelenleg súlyos gazdasági válsággal kell megküzdenie, a munkanélküliség ugyanis harminc százalék körül mozog, az ország gazdasági növekedése pedig várhatóan alig éri el a 0,8 százalékot, Németország számára pedig ez egy dolgot jelent: még több befektetést. Ramaphosa a kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján országába invitálta a német vállalatokat. A Dél-afrikai Köztársaság elnöke arról is beszélt, hogy reméli: országának sikerül elsajátítania Németország tapasztalatait a szénenergiáról a megújuló energiára való átállás terén, hogy ezzel Pretoria is aktív szereplőként vehessen részt a klímaváltozás elleni harcban.
A kancellár holnap utazik tovább Angolába. Merkel alig két héttel azután érkezik a délnyugat-afrikai országba, hogy kiderült: az országot közel negyven évig irányító volt angolai elnök, Jose Eduardo dos Santos lánya saját országát lopta meg annak érdekében, hogy önmagát gazdagítsa. Az Isabel dos Santos történetét részletező mintegy 700 ezer kiszivárogtatott dokumentum az egész világsajtót bejárta, elemzők szerint azonban Berlin kapcsolata dos Santos uralma alatt mindig is hűvös volt az egykori portugál gyarmattal, João Lourenço jelenlegi elnök 2017-es hatalomra kerülése óta ugyanakkor folyamatos javulás érzékelhető a viszonyban.
Ezt jelzi a kancellár mostani vizitje is, Angola pedig elsősorban a haditechnika terén számít Németország segítségére. Elemzők arra emlékeztettek: Luanda német haditengerészeti hajók vásárlásában érdekelt, és noha Berlin egyelőre nem kommentálta az afrikai ország kívánságlistáját, ez a kérdés bizonyosan napirenden lesz a kancellár és az államfő találkozóján.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!