Nem bír az őslakosokkal a multikulturalizmus

Ausztrália népességének mindössze három százalékát teszi ki a kontinensnyi ország őslakossága, a társadalom mégis képtelen megbirkózni a kisebbséget övező konfliktusokkal. Tizenkét év próbálkozás után a canberrai kormány most elismerte, felzárkóztatási stratégiájuk teljes kudarc, a kedvező fordulatot azonban akadályozhatja, hogy a politikai korrektség jegyében szeretik szőnyeg alá söpörni a problémát.

– Kemény fizikai munkát csak kelet-európaiak végeznek, itt építkezésen nem látsz mást. A Közel-Keletről, Dél-Ázsiából jött muszlimok kényelmesebbek, belőlük kerülnek ki az Uber-sofőrök. Az „abók” meg egyáltalán nem csinálnak semmit – hallgatom az ausztrál munkaerőpiac etnikai összetételét útitársam, egy ide emigrált magyar szemszögéből. Nyugat-Ausztrália legnagyobb városában, Perthben vagyunk, taxink a csillagos ég alatt suhan a belváros felé. Valóban, eddig mindenhol, Sydney-ben, Melbourne-ben és itt, Perthben is csak közel-keleti sofőrökhöz ültem be. „Abót”, vagyis aboriginált, ausztrál őslakost azonban még egyszer sem láttam. – Hát majd most látni fogod őket. Ha éjszaka nyüzsgés van a városban, mindig megjelennek – mondja a Perthben élő magyar, aki egy budapesti bank kényelmes irodaszékét cserélte le kétkezi munkára, egyszersmind minőségibb életre Ausztráliában.

Az őslakosokat azonban a belváros nyüzsgésében sem látom. Sőt, a multikulturalizmusára büszke Ausztráliának kevéssé ismert, nyugati térfelén meglepően egyszínű a közeg: a keleti nagyvárosokban tapasztalt etnikai, kulturális kavalkádnak nyoma sincs. Perth leginkább brit gyarmatosítók szörfparadicsomaként írható le.

Ezért sem lep meg másnap, hogy a The West Australian címlapon közli: hivatalosan is kudarcot vallott az ausztrál kormány őslakosok integrációját célzó kormányzati stratégia. A „Closing the Gap”, vagyis bezárni a szakadékot kampány 2008-ban indult el, hogy 2030-ig az ausztrál őslakosok, vagyis a kontinensen élő aboriginálok és a Torres-szigetek őslakos közösségei nagyobb hozzáférést kapjanak az egészségügyi és oktatási ellátáshoz, valamint jobb feltételekkel helyezkedhessenek el a munkaerőpiacon. Számos statisztika árulkodik a társadalmat feszítő, szélsőséges egyenlőtlenségekről. Az őslakosok átlagéletkora 17-20 évvel alacsonyabb, mint a többségi ausztrál lakosságé. A népesség három százalékát kitevő kisebbség a csecsemőhalandóság több mint tíz százalékát szenvedi el. Az őslakos felnőttek 46 százaléka funkcionális analfabéta.

A kormány ezért minden évben jelentést készít a stratégia eredményeiről, idén azonban, 12 évvel a stratégia meghirdetését követően Scott Morrison miniszterelnök leszámolt a vágyvezérelt gondolkodással. Bő két hete, a parlament előtt tartott beszédében kijelentette, a stratégia teljes kudarc. – Ennek a háznak a tagjaként tizenkét éve hallgatom a stratégiáról szóló beszédeket. Ez egy mese, amely a reményről, a frusztrációról és a csalódottságról szól – vezette fel gondolatait Morrison. A miniszterelnök ezután elmondta: a stratégia célja az lenne, hogy az őslakos és a többségi társadalomban született gyerekek egyenlő esélyesekkel induljanak az életben, ám erre hiába vártak. – Ez sosem volt így Ausztráliában. Soha – folytatta. Szavai szerint a stratégia elemeiben hibás, hiszen egy tévhitre épül: megalkotói hiába viseltettek a legnagyobb jóindulattal a bennszülött kisebbséggel, hiába volt a felzárkóztatási programra gyakorlatilag korlátlan összeg, ha abból indultak ki, hogy a kisebbség problémáit jobban ismerik náluk. – A döntéseket azoknak a szintjére kell vinni, akik személyesen tapasztalják a problémát – fogalmazott az ausztrál miniszterelnök, hozzátéve: a döntésekkel a felelősséget is az érintettekre kell ruházni.

A beszéd viszonylag kis visszhangot váltott ki a helyi sajtóban, címlapon csak a nyugat-ausztrál napilap közölte. Ebből is érződik, hogy az őslakosok problémáit előszeretettel söpri szőnyeg alá az ausztrál társadalom. Pedig a konfliktus kétoldalú: miközben elvárt a nyitott, konstruktív magatartás a többségi társadalomtól, az ő türelmüket az őslakosokkal azonosított problémák kezdik ki. Ilyen például az alkoholfogyasztás. Perthben a helyiekkel beszélgetve többször előkerült a világ más, egykori gyarmatterületeiről ismert jelenség, miszerint az őslakosok nem bírják az italt, miközben hajlamosabbak az alkoholizmusra. Bár az intolerancia nem feltétlenül génállomány függvénye, tény, hogy az őslakosok között magasabb az alkoholbetegek aránya – az egészségügyi minisztérium ezt a problémát a nehezebb életkörülményekkel, a többségi társadalom részéről megmutatkozó rasszizmussal magyarázza. Sokan azonban nem ismerik el, hogy az őslakosok nehezebb körülmények között élnek, mondván: a pozitív diszkrimináció jegyében lakhatási és felsőoktatási támogatást kapnak. Az ausztrál kormány évente körülbelül harmincmilliárd dollárt költ az őslakosságra. Az összeg nemcsak etnikai feszültséget kelt, de az abból finanszírozott felzárkóztatási programok a korrupció melegágyai is lehetnek.