Varsó és Budapest együttműködése növelte Visegrád jelentőségét

Az együttműködés és az európai kérdésekről vallott nézetek egyfajta konvergenciája Budapest és Varsó között segít abban, hogy jobban hallassuk a hangunkat az Európai Unióban – vallja Piotr Naimski, a lengyel miniszterelnöki hivatal államtitkára, a stratégiai energia-infrastruktúráért felelős kormánybiztos. A politikus a lengyel–magyar kapcsolatok mellett a közép-európai energiahálózatok összekötésének szükségességéről nyilatkozott lapunknak.

Lengyel résztvevők a tavaly március 15-i fővárosi ünnepségen. Valódi szolidaritás Fotó: BachPekaryMate Forrás: Bach Máté

– Hogyan írná le a lengyel–magyar kapcsolatok jelenlegi helyzetét, összehasonlítva az elmúlt évszázadokkal?

– Bizonyos értelemben a lengyel–magyar kapcsolatok évszázadok óta változatlanok. Magyarország és Lengyelország ezer éve szövetséges viszonyban van – vagy, ha egy adott időszakban nem is voltak szövetséges viszonyban, akkor is bátran állíthatjuk, hogy országaink között szinte soha nem volt fegyveres konfrontáció. Ez ritkaság a közép-európai régióban és általában Európában is. Időszaktól és kormányoktól függetlenül mindkét országban mélyen gyökerezik a meggyőződés, hogy barátok vagyunk. Az Árpád-ház és a Piast-ház kapcsolatainak hagyományát, majd a Jagelló-kor emlékét kétségkívül őrizzük, és a második világháború, valamint az azutáni idők tapasztalatai kétségtelenül közelebb hoztak bennünket egymáshoz. Mi, Lengyelországban nem felejtjük el a segítséget, amelyet a magyarok nyújtottak katonáinknak, akik 1939 szeptemberében átlépték a lengyel–magyar határt; ahogy azt a segítséget sem, amelyet a magyarok nyújtottak a lengyeleknek ahhoz, hogy eljussanak a lengyel fegyveres erőkhöz Nyugaton. Mindezt annak ellenére, hogy Magyarország nem volt a németellenes koalíció tagja. Ez nyilvánvalóan fontos, és nem volt könnyű a magyarok számára, akik a második világháború idején, mondhatni, túlélési politikát folytattak. A második világháború után mindkét ország a szovjet kommunisták és a hazai árulók uralma alá került. Az 1956-os magyar felkelés – a magyarok jól emlékeznek rá – spontán szolidaritási megnyilvánulásokat váltott ki egész Lengyelországban. Ennek a kapcsolatnak a szimbóluma a vérátömlesztéshez szükséges vér, amelyet Lengyelországban gyűjtöttek és Budapestre küldtek a szovjet invázió sebesült áldozatainak. Mindez azt eredményezi, hogy közel állunk egymáshoz, még akkor is, ha jelenleg nincs közös határunk és a nyelveink is annyira különböznek egymástól. Persze akadnak problémák a kommunikációban, de döntően pozitív, sőt szentimentális a hozzáállás, olykor pedig elég egy pohárka magyar bor.

– Világunkat, valóságunkat manapság általában felületesen szokták bemutatni, a hagyományainkkal kapcsolatos alapvető informá­ciók hiányában. A mai fiatalok ezért alig ismerik a Lengyelország és Magyarország közötti baráti kapcsolatok történetét, semmit sem tudnak a közös múltunkról. Lengyelországban jobb a helyzet, mint Magyarországon?

– Ez sajnos általános tendencia, nemcsak Magyarországon, hanem Lengyelországban és más országok fiataljai köré­ben is. Ez a tendencia azt eredményezi, hogy a fiatal generációt kevésbé érdekli a saját országa és különösen a nemzetközi kapcsolatok története. Ez természetesen egyrészt a kulturális alapok, illetve a történelmi tudat egyfajta elszigetelődéséhez vezet, másrészt pedig betölti a helyét egyfajta fikció a látszólagos globális vagy európai közösségben való létezésről, amelyet a tömegmédia sugall. Az internetről, a Facebookról van szó és így tovább. Egyfajta pótszer ez, amely kitölti a teret, amelyet nemrég még a történelmi tények és kapcsolatok ismeretén alapuló tudatosság töltött ki.

– Mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében? Érdemes egyáltalán ilyen intézkedéseket hozni?

– Természetesen érdemes arra törekedni, hogy mindaz, ami értékes, ne vesszen el. A lengyel vagy a magyar iskolákban történelemoktatási programokat szükséges létrehozni olyan elemekből, amelyek a közép-európai viszonyokra vonatkoznak, különösen a lengyel–magyar kapcsolatokra, amit természetesen nem lehet elszakítani a történelemtől mint olyantól és a világtörténelemtől. Ezt egy nagyobb vagy szélesebb kontextusban kell elhelyezni. A közvetlen kapcsolatok ugyanolyan fontosak. Meg kell könnyíteni ezeket a kapcsolatokat. A fiatalok mindig kíván­csiak a világra, és ez így természetes. Ez a kíváncsiság irányítható és felhasználható a lengyelek és magyarok egymás közötti megismerésére. A lengyelországi Wacław Felczak Intézet és a testvéri magyarországi Wacław Felczak Alapítvány tevékenysége jelentősen segíthet ebben. Vannak más kezdeményezések is. Jó példa az Európai Emlékezés és Szolidaritás Hálózata, amely segédanyagokat készít a XX. századi történelemtanárok számára Közép-Európában. A régiónk külügyminisztériumai­nak égisze alatt működő hálózat hozzájárul a közelmúltunk közös és koherens képének megteremtéséhez. Ezek az anyagok mindenki számára elérhetők, mind a hét nyelven. Természetesen ez nem kötelező, de minden tanár használhatja azokat. Az ilyen kezdeményezéseket érdemes támogatni.

Lengyel résztvevők a tavaly március 15-i fővárosi ünnepségen. Valódi szolidaritás
Fotó: Bach Máté

– Mindannyian a harmadik évezred küszöbén vagyunk és az EU keretein belül élünk. Mit hozhat nekünk a globális diplomácia világában, hogy nemzeteink nagyon jó kapcsolatokat ápolnak?

– Mindig könnyebb meggyőzni bárkit a magam igazáról, ha nem vagyok egyedül. Az együttműködés és az európai – ezen belül az Európai Unió működésével kapcsolatos – kérdésekről vallott nézetek egyfajta konvergenciája Budapest és Varsó között segít abban, hogy jobban hallassuk a hangunkat. Sikerült elérni azt, hogy a visegrádi csoportot az elmúlt években az Európai Unióban folytatott vitákban jelentős politikai alanynak tekintik, ez nagyrészt Varsó és Budapest, a Jog és Igazságosság és a Fidesz közötti szoros együttműködés eredménye. Nézeteink sok szempontból konvergensek.

– Hogyan vizsgázik a cseppfolyósított földgáz (LNG) befogadására alkalmas terminál Świnoujściében? Lengyelország milyen módon igyekszik diverzifikálni energiaforrásait?

– Lengyelországban a nyersanyagok – ebben az esetben a földgáz – forrásainak és szállítási irányainak diverzifikálási stratégiáját hajtjuk végre. Ez nagyberuházásokat, időt és következetességet igényel. Az egyik a Świnoujściében lévő LNG-terminál, a másik a Baltic Pipe, azaz egy gázvezeték Norvégiából Lengyelországba. A kibővített LNG-terminál és a Baltic Pipe legkésőbb 2022 őszén kész lesz. Építjük a rendszerközi kapcsolódásokat is. A Lengyelországot és Szlovákiát összekötő gázvezeték építés alatt áll. A meglévő szlovák–magyar gázvezetékkel kapcsolatban gyakorlatilag azt lehet majd mondani, hogy a nagyvilágból Świnoujściébe behozott gázt Lengyelországon és Szlovákián keresztül el lehet juttatni Magyarországra, és talán még tovább is. Ez egy szélesebb körű terv része, amely végeredményben Közép-Európa országait az ellátás terén teljes biztonságot nyújtó energetikai kapcsolatokkal köti össze. Ezzel igyekszünk megerősíteni országaink energiabiztonságát. Ez a stratégia a Három tenger kezdeményezés eszméjéhez illeszkedik, amelyről már évek óta beszélünk és amelyet megpróbáltunk gyakorlati tevékenységgel kitölteni. Mindez együtt egy kapcsolati hálót eredményez, amely jó kiindulópontja lehet a régió gazdasági együttműködésének elmélyítéséhez, ideértve a lengyel–magyar együttműködést is. Hozzátehetjük, hogy az energetikai tevékenységünk kétségtelenül összekapcsolódik országaink szélesebb biztonságpolitikájával. Az energiabiztonság a politikai biztonság szükséges alkotórésze. Minden országnak, amely szuverén akar lenni, biztonságos hozzáférést kell biztosítania az energiaforrásokhoz.

– Hogyan állnak az első lengyel atomerőmű építési munkálatai?

– Lengyelországban egy meghatározott stratégiánk van. A 2040-es évekre hat-kilenc gigawatt kapacitású nukleáris erőműveket akarunk építeni. Az első erőmű, az első reaktor üzembe helyezése 2033-ban várható. Ez egy meglehetősen távoli időpont, de az ilyen programok – és vannak tapasztalataink más országokból is – körülbelül 10-12 évet vesznek igénybe. Arra törekszünk, hogy olyan partnert válasszunk, aki Lengyelországban marad a teljes program kivitelezése során, nemcsak 12 évig, hanem az építendő erőművek teljes működési ideje alatt.

– Az Európai Unió országai, legalábbis nyilatkozatokban, elfordulnak a szénalapú energiatermeléstől. Szándékában áll-e Lengyelországnak is ezt az utat követni valamilyen be­látható időtávlatban?

– Lengyelországban továbbra is döntő többségben fekete-, illetve barnaszénből előállított villamos energiánk van. Az európai uniós energia- és éghajlat-politika céljainak megértésével és megvalósításával arra törekszünk, hogy a Lengyelország számára uniós szinten kijelölt célokat a számunkra elfogadható módszerekkel és határidőkkel valósíthassuk meg. Az energiafelhasználásunkban a szén mennyisége csökkenni fog. Idővel egyre több energiára lesz szükségünk. A legmodernebb széntüzelésű erőművek megtartásával – több ilyenünk is van – az elkövetkező húsz-harminc évben felszámoljuk azokat, amelyek elavulttá válnak, és ezzel párhuzamosan nulla szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokat építünk. Az atomenergia-ágazattal kapcsolatban érdemes hozzátenni, hogy ez az energiapolitikánk átalakításának egyik eleme, amelyet Lengyelországban fogunk végrehajtani. A szén csökkentésével párhuzamosan megújuló energiaforrásokat fejlesztünk ki, elsősorban tengeri szélerőműveket és atomerőműveket. Azt gondolom, hogy 2040 körül Lengyelországban az energia mintegy negyven százaléka továbbra is lengyel szénből származik majd. Ez fontos a biztonságunk szempontjából.