Temetővé lett parkok

Budai János nyugalmazott damaszkuszi nagykövet végignézte, ahogy a kormányellenes tüntetések pusztító háborúvá fajulnak Szíriában. Az egykori diplomata azóta sem szakította meg a kapcsolatát az országgal. A szíriai magyar külképviselet – eddig legalábbis – utolsó nagykövetét Bassár el-Aszad elnök rendszeréről, a segítségről és a menekültekről is kérdeztük.

Budai János: Nem fekete vagy fehér a damaszkuszi helyzet Fotó: Havran Zoltán

– A helyzet nem fekete vagy fehér. A nagy kérdés az: ha nem Aszad, akkor ki? Persze, el lehet játszani a mi lett volna, ha gondolattal, de nem így alakult. Tudomásul kell venni, hogy a közel-keleti társadalmakat nem lehet összehasonlítani az európai berendezkedésekkel. Egyrészt súlyos felelősségi kérdéseket kell majd rendezni Szíriában, hogy a háborút követően belső stabilitás, megbékélés vehesse kezdetét. Az is bizonyos, hogy az ország vezetés hiányában káoszba rohant volna, sőt az ország feldarabolásának veszélye is fenyegetett, mégpedig egy olyan helyzetben, amikor szélsőséges iszlamista, sőt terrorista szervezetek sora jelent meg, nem egyszer külső támogatásra támaszkodva. Az ellenzék sem bizonyult egységesnek, annak ellenére, hogy erre több kísérlet is történt. Nagyon sokan nem is politikai elképzelések mentén vonultak utcára, hanem egyszerűen azért, mert az életük ellehetetlenült és változást akartak. A népesség folyamatosan növekszik, rengeteg a tanult fiatal, akik munka nélkül maradtak, ezen a helyzeten pedig a nemzetközi méretűvé nőtt konfliktus csak tovább rontott. A folyamatos harcok csak még inkább elbizonytalanították a családokat, és kérdésessé teszik az ország újjáépítésének esélyét.

Budai János: Nem fekete vagy fehér a damaszkuszi helyzet
Fotó: Havran Zoltán

– Lát esélyt a békére?

– Sokszor tűnt már úgy, hogy közeledünk a megoldáshoz, a konfliktus azonban mégis egyre jobban elmélyült. Nagyon nehéz úgy békét teremteni, hogy kívülről döntenek egy ország sorsa felett. Az bizonyos, hogy a rendszernek is változnia kell. Ideje megállítani az erőszakot és a fegyveres harcot, illetve megrendezni egy nemzetközi felügyelettel lebonyolított választást, amelyen a nép eldöntheti, kit akar vezetőnek. Ehhez van szükség mielőbb egy sor, szíriai érdekeltséggel bíró ország kompromisszumos egyetértésére, valamint a konfliktus lezárását támogató, a nép döntését tiszteletben tartó megoldásra.

– Magyarország nemrégiben konzuli szinten helyreállította kapcsolatait Szíriával. Időszerű volt ez?

– Igen, bár a nemzetközi közösségben nem mindenki értett egyet a lépéssel. Véleményem szerint a magyar döntés egy szuverén ország időszerű és helyes döntése volt több oknál fogva is. Emlékeztetnék, hogy térségünkből többen, például Csehország vagy Románia is nagyköveti szintű kapcsolatokat tart fenn. Az EU-tagállamok mintegy egyharmada hivatalos ügyvivői szintű kapcsolatot ápol Szíriával, diplomatáik rendszeresen utaznak Damaszkuszba. A kérdés az: hogyan segíthetnénk a bajba jutottakat, a keresztény közösségeket, a fiatalokat, akik tanulni szeretnének – nem pedig földönfutóvá válni.

– Várható-e újabb menekülthullám?

– Biztos vagyok benne, hogy a katonai helyzet változásával a szélsőségesek egy része megkísérel eltűnni, mások pedig menekülni próbálnak, akár Euró­pa felé. Megint mások rejtélyes módon „elveszítik a papírjaikat”, szírnek adják ki magukat, hiszen tudják, hogy menekültstátusra ma a térségből legfeljebb a szíriaiak jogosultak. Erre a fenyegetésre fel kell készülni, ahogy Magyarország is teszi. A Szíriát elhagyni kényszerülők döntő többségének egyszerűen nem volt más választása a menekülésen kívül. Ismertem például olyan fogorvost, aki családjával az al-Nuszra Front terrorcsoport uralma elől szökött Damaszkuszba, ott viszont nem praktizálhatott, nem fogadták el diplomáját. Így választhatott: vagy marad, és kockára teszi az életét, vagy pedig menekül, és megélhetés nélkül marad. Neki az ország elhagyása végül nem volt megoldás, egyrészt, mert nem akarta hátrahagyni a hazáját, másrészt, mert kiskorú gyermekei miatt túl kockázatos lett volna az út. Bizonyára vannak „eltűnni” akaró szélsőségesek vagy olyanok, akik bűncselekményeket követtek el, illetve olyanok is, akik szerencsét próbálni indulnak el. Tapasztalataim szerint azonban a szírek többsége dolgos, szorgalmas ember, aki a háborút követően inkább a hazájában szeretne boldogulni a családjával. A konfliktus lezárása véleményem szerint jelentősen hozzájárulhatna a félrevezetett menekültek megállításához is.

Névjegy. Budai János 2009 és 2017 között damaszkuszi nagykövetként dolgozott. Korábban Kenyában (2002–2006), a Dél-afrikai Köztársaságban (1994–1999), valamint az ENSZ New York-i központjában (1985–1990) teljesített külszolgálatot.